Pest Megyei Futsal7vége: újévi rajt január 3-án

2020. december. 31., 15:05   |    

Pest Megyei Futsal7vége: újévi rajt január 3-án

Alig ér véget hamarosan az óesztendő, 2021 első vasárnapján, január 3-án a Pest Megyei Futsal7végén máris újra felharsan a játékvezetői síp.

Ekkor nem kevesebb, mint tíz helyszínen, Budaörsön (Aramis-csarnok), Bugyin, Csömörön, Érden (Treff-csarnok), Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Gyálon, Kistarcsán, Kókán, Nagykátán és Üllőn lesz ismét a futsalé a főszerep.
Az első 2021-es játéknap során a fiú U15-ös, U17-es és U20-as, valamint a leány U17-es korosztályok lépnek pályára.
Sajnos a mérkőzések továbbra sem látogathatóak, azaz az érvényben lévő korlátozások miatt valamennyi helyszínen csakis ZÁRT KAPUK mögött rendezhetők meg a találkozók. Emellett szigorú egészségügyi protokollt is előír a csapatok, a közreműködő játékvezetők és a szervezők számára egyaránt a Magyar Labdarúgó Szövetség, és ennek értelmében például az öltözőket sem használhatják a résztvevők, azaz az egyes mérkőzések helyszíneire már eleve átöltözve kell megérkezniük a csapatoknak, valamint a pihenő gárdáknak egymástól elkülönülten, maszkban kell várakozniuk a következő mérkőzésükre.
Valamennyi részvevőnek és közreműködőnek sportszerű mérkőzéseket és jó egészséget kívánunk! Vigyázzunk egymásra! Boldog új évet kívánunk mindenkinek!


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok