Pest Megyei Futsal7vége: utánpótlás minden mennyiségben

2021. február. 19., 13:55   |    

Pest Megyei Futsal7vége: utánpótlás minden mennyiségben

Február 20-én és 21-én, szombaton, illetve vasárnap újabb fordulóval folytatódik a Pest Megyei Futsal7vége idei sorozata, amely lassacskán a véghajrájához közeledik. Ezúttal döntőkre ugyan nem kerül sor, de eseményekben ennek ellenére sem lesz majd hiány. Olyannyira nem, hogy szombaton hét, míg másnap kilenc helyszínen rendeznek mérkőzéseket.

Február 20-án, Csömörön, Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Gyálon, Kókán, Nagykátán, Törökbálinton (Óvoda utca) és Veresegyházon kerül sor a küzdelmekre, vasárnap pedig Bugyin, Mogyoródon, Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Kistarcsán, Kókán, Martonvásáron, Monoron, Törökbálinton (Óvoda utca) és Üllőn lesz bőséges program a futsalosok számára. Mint látható, ezúttal három település (Gödöllő, Kóka és Törökbálint) „dupláz”, azaz fogad mérkőzéseket mindkét napon az előttünk álló játékhétvégén.

Az U11-es korosztálytól kezdődően – az U13-asok kivételével – az utánpótlás teljes spektruma pályára lép a soron következő hétvégén mind a torna-, mind pedig a bajnoki rendszerű pontvadászatok keretén belül.

Az érvényben lévő korlátozások értelmében a rendezvények továbbra sem látogathatóak, magyarán valamennyi helyszínen csakis ZÁRT KAPUK mögött rendezhetők meg a mérkőzések, és emellett fokozottan ügyelni kell a szigorú egészségügyi-higiéniai előírások pontos betartására is. Ennek az egyes helyszíneken a megyei igazgatóság által delegált személyek szereznek érvényt. A csapatok, a közreműködő játékvezetők és a szervezők számára a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt egészségügyi protokoll szerint például az öltözőket sem használhatják a résztvevők, azaz az egyes találkozók helyszíneire már eleve átöltözve kell megérkezniük a csapatoknak, valamint a pihenő gárdáknak egymástól elkülönülten, maszkban kell várakozniuk a következő mérkőzésükre.

Mindenkinek sportszerű mérkőzéseket és jó egészséget kívánunk! Vigyázzunk egymásra! Hajrá, Pest megye!


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok