Az idei harmadik játékhétvége következik a Pest Megyei Futsal7végéken; január 21-én és 22-én 12 helyszínen 204 mérkőzésre kerül sor. A 22. Pest Megyei (férfi felnőtt) Futsal7vége keretében – két helyszínen – a negyeddöntőket rendezik meg. Szombaton 16:20-tól az A-csoport Mogyoródon, a Grosics Gyula Sportcsarnokban, míg a másik, B-jelű négyes vasárnap 15:45-től Monoron küzd meg az elődöntőbe jutásért.
A címvédő – nem mellesleg a vigaszágról továbbjutó – budapesti Airnergy együttese Mogyoródon kísérli meg kiharcolni az újabb elődöntős szereplést. A bevezetőben jelzett két helyszín mellett ezúttal Alsónémedin, Csömörön, Dunakeszin (Szent István Általános Iskola), Gyömrőn (Ignácz Ilona Sportcsarnok), Kistarcsán, Monoron, Nagykátán, Szentendrén (Ferences Sportcsarnok), Szigetszentmiklóson (Városi Sportcsarnok), Törökbálinton (Sportközpont) és Üllőn lépnek majd pályára a csapatok. A felnőtt férfiakon kívül újra pályán az I. és II. osztályú U11-es korosztály, a B. Nagy Zoltán Regionális női regionális futsalbajnokság alsó- és felsőházának mezőnye, rajtuk kívül még az U17-es és az U20-as férfi torna folytatódik, utóbbi kettőben valóságos nagyüzem várható, lévén az alsó-, a közép- és a felsőház résztvevői egyaránt megküzdenek a pontokért a soron következő hétvégén.
A Pest Megyei Futsal7végék január 21-22-i játéknapjainak teljes műsora a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon érhető el.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24