Pest Megyei Futsal7végék: a négyes döntőt rendezik a férfiaknál

2023. január. 25., 15:43   |    

Pest Megyei Futsal7végék: a négyes döntőt rendezik a férfiaknál

Némileg rendhagyó lesz a Pest Megyei Futsal7végék következő hétvégi programja, hiszen a megyei játékvezetők éves továbbképzése miatt ezúttal csak az egyik nap, január 29-én, vasárnap rendeznek fordulót a tornán. Ez azonban nem akármilyen játéknap lesz, hiszen Üllőn már a négyes döntőre kerül sor a 22. Pest Megyei (férfi felnőtt) Futsal7végén.

A 14:50-kor kezdődő üllői „final four” mezőnyében „természetesen” ott találjuk az elmúlt három (!) kiírást egyaránt megnyerő budapesti Airnergy együttesét, amely idén a vigaszágról tudta magát beverekedni az újabb végjátékba. Rajtuk kívül elődöntős ellenfele, az Inárcs, valamint az érdi Asterix és a Mogyoród FC-Astra Studios tagja még a vasárnapi üllői éremcsatának. Erről egyébként a héten részletesebb, a leendő főszereplők nyilatkozatait is tartalmazó beharangozót közlünk majd.

A felnőtt férfi torna mellett az előttünk álló hétvégén pályára lépnek a lány és fiú serdülő (U15-ös), valamint a női (U19-es) és a férfi ifjúsági (U20-as) korosztályok alsó-, közép- és a felsőházi résztvevői is. A férfi felnőtt négyes döntő helyszínéül szolgáló Üllő Városi Sportcsarnok mellett ezúttal Alsónémedin, Dunakeszin (Szent István Általános Iskola), Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Kistarcsán, Mogyoródon (Grosics Gyula Sportcsarnok), Nagykátán, Szentendrén (Ferences Sportcsarnok), Szigetszentmiklóson (Városi Sportcsarnok) és Törökbálinton (Sportközpont) rendeznek majd mérkőzéseket.

A Pest Megyei Futsal7végék január 29-i játéknapjainak teljes műsora a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon érhető el.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok