December 17-én és 18-án az idei utolsó játéknapokra kerül sor a Pest Megyei Futsal7végéken, amelyen ezúttal 14 helyszínen 238 találkozót rendeznek.
Szombaton és vasárnap a II. osztályú U11-es fiúk mellett folyatódnak a múlt héten elrajtolt U17-es és U20-as korosztályok küzdelmei; két hét után ismét pályán a női U19-es és a lány U15-ös mezőny, míg az U15-ös fiúknál most kerül sor az 1. fordulóra. Utóbbiaknál maradva: az U11-es és az U13-as II. osztályúaké mellett övék a legnépesebb mezőny, lévén 64 együttes áll majd rajthoz a 2022/2023-as Pest Megyei Futsal7vége évad során. S ha már a helyszínek kerültek szóba: ezúttal Alsónémedin, Budaörsön (Aramis Sportcsarnok), Dunakeszin (Szt. István Általános Iskola), Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Gödön (Balázsovits János Sportcsarnok), Kistarcsán, Mogyoródon (Grosics Gyula Sportcsarnok), Nagykátán, Szigetszentmiklóson (Városi Sportcsarnok, illetve Kézilabda Csarnok), Tápiószentmártonban, Törökbálinton (Sportközpont) és Veresegyházon (Kucsa Tamás Sportcsarnok, illetve Kosárlabdacsarnok) folytatódik a nagyszabású meccsfolyam a téli szünet előtt.
A Pest Megyei Futsal7végék december 17-18-i játéknapjának teljes műsora a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon érhető el.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24