Pest Megyei Futsal7végék: az utolsó forduló jön 2021-ben

2021. december. 17., 17:03   |    

Pest Megyei Futsal7végék: az utolsó forduló jön 2021-ben

December 18-án és 19-én az utolsó idei fordulóra kerül a Pest Megyei Futsal7végéken. Mindkét nap nyolc helyszínen zajlanak majd a mérkőzések. A két nap tekintetében szombaton hat, vasárnap pedig öt esemény keretében összesen 162 mérkőzésre kerül sor.

Az egyes helyszíneken – Alsónémedin, Budakalászon, Dunakeszin (Fóti úti Sportcentrum), Érden (Treff Sportcsarnok), Gödön (Balázsovits János Sportcsarnok), Gyömrőn (Ignácz Ilona Sportcsarnok), Kókán, Mogyoródon (Grosics Gyula Sportcsarnok), Nagykátán, Szigetszentmiklóson (kézilabdacsarnok), Törökbálinton (Sportközpont) és Üllőn ezúttal az U11-es, az U13-as, az U15-ös, az U20-as fiú, valamint az U17-es (leány és fiú) korosztályok lépnek majd pályára a pontokért.

Ami továbbra is kötelező érvényű és nincs benne változás: a Pest Megyei Futsal7vége mérkőzései – a nézők részére – valamennyi helyszínen KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY birtokában látogathatók. (Védett személy: érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező és magát igazolni tudó, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú.) Ennek meglétét az egyes helyszíneken együttműködő partnerünk, a Pest Megyei Polgárőrség tagjai ellenőrzik majd a belépéskor.

Kérjük, kiemelten figyeljenek a belépés szabályaira!
A Pest Megyei Futsal7vége részletes, rendszeresen frissülő programja megtekinthető a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.

 


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok