Pest Megyei Futsal7végék: indul a rájátszás az utánpótlásban

2022. január. 12., 12:10   |    

Pest Megyei Futsal7végék: indul a rájátszás az utánpótlásban

Január 15-én és 16-án gőzerővel folytatódnak a küzdelmek a Pest Megyei Futsal7végéken, az utánpótlás korosztályokban megkezdődnek az alsó-, a közép- és a felsőházi küzdelmek, míg a felnőtt férfi mezőny egyik csoportja a vigaszági küzdelmekkel folytatja az idei kiírást vasárnap a gyáli sportcsarnokban.

Szombaton, tíz helyszínen öt, míg egy nappal később nyolc helyszínen ugyancsak öt korosztályban rendeznek mérkőzéseket, a két nap leforgása alatt összesen 177-et.
Ezúttal Alsónémedin, Csömörön, Érden (Treff Sportcsarnok), Gödön, Gyálon, Gyömrőn, Kistarcsán, Monoron, Mogyoródon, Nagykátán, Szentendrén (Ferences Sportcsarnok), Szigetszentmiklóson (kézilabdacsarnok), a Törökbálinti Sportközpontban és Veresegyházon (kosárlabdacsarnok) az U13-as, az U15-ös, az U17-es női és férfi, valamint az U20-as és a már említett felnőtt férfiak lépnek majd pályára a pontokért.

Ami továbbra is kötelező érvényű és nincs benne változás: a Pest Megyei Futsal7vége mérkőzései – a nézők részére – valamennyi helyszínen KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY birtokában látogathatók. (Védett személy: érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező és magát igazolni tudó, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú.) Ennek meglétét az egyes helyszíneken együttműködő partnerünk, a Pest Megyei Polgárőrség tagjai ellenőrzik majd a belépéskor.

Kérjük, kiemelten figyeljenek a belépés szabályaira!

A Pest Megyei Futsal7vége részletes, rendszeresen frissülő programja megtekinthető a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.

 


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok