Nem veszítenek lendületükből a Pest Megyei Futsa7végék a február 19-20-i hétvégén sem, eme két napon ugyanis újabb 177 találkozót rendeznek, ezúttal 12 helyszínen.
A soron következő két játéknapon Alsónémedi, Érd (Treff-csarnok), Göd, Gyömrő, Kistarcsa, Kóka, Martonvásár, Mogyoród, Monor (városi sportcsarnok), Nagykáta, Szentendre (Ferences Sportcsarnok) és Veresegyház (Kucsa Tamás Városi Sportcsarnok) lesz a házigazdája az újabb mérkőzésfolyamnak. A mostani hétvégén az U11-es, az U15-ös, az U17-es női és férfi, az U20-as férfiak küzdelmi folytatódnak a rájátszással, a női futsalbajnokság alsó- és felsőháza mellett az öregfiúk mezőnye lép még pályára. Utóbbiak már a negyeddöntőben lesznek érdekeltek, melynek két helyszíne Alsónémedi és Monor lesznek.
Ami továbbra is kötelező érvényű és nincs benne változás: a Pest Megyei Futsal7vége mérkőzései – a nézők részére – valamennyi helyszínen KIZÁRÓLAG VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY birtokában látogathatók. (Védett személy: érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező és magát igazolni tudó, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött kiskorú.) Ennek meglétét az egyes helyszíneken együttműködő partnerünk, a Pest Megyei Polgárőrség tagjai ellenőrzik majd a belépéskor.
Kérjük, kiemelten figyeljenek a belépés szabályaira!
A Pest Megyei Futsal7vége részletes, rendszeresen frissülő programja megtekinthető a https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24