Pest megyei III. osztályú Bajnokok Tornája: szezon után, szezon előtt Tápiógyörgyén

2022. július. 25., 14:22   |    

Pest megyei III. osztályú Bajnokok Tornája: szezon után, szezon előtt Tápiógyörgyén

Július 30-án, szombaton 17 órától rendezik meg Tápiógyörgyén a 2021/2022-es III. osztályú Bajnokok Tornáját. Nincsen semmi elírás vagy tévedés ebben, a klubok kérése volt, hogy naptárilag inkább már az új évadban kerüljön sor a rendezvényre, amelynek a szervező MLSZ Pest Megyei Igazgatóság eleget is tett.

Valamennyi, immár II. osztályú együttes (a Diósd és a házigazda Tápiógyörgye a II. osztály, Déli csoportjában is találkozik majd egymással) vállalta a részvételt, mindhárman nem titkoltan a felkészülésük szerves részének tekintik a tornát, amely a 2022/2023-as bajnoki évad első hivatalos versenye lesz majd. A résztvevő együttesek edzőinek véleményét is megkérdeztük a hétvégével kapcsolatban.

JÓZSA LÁSZLÓ, a Tápiógyörgye edzője: – Mindig jeles eseménynek számít a Bajnokok Tornája egy egyesület történelmében. A felkészülésünkbe remekül beleillik a szombati torna, igaz, most még a nyaralások időszakát éljük, emiatt kicsit foghíjasok vagyunk. Ettől függetlenül örülünk, hogy ilyen nagyszerű csapatokat fogadhatunk hazai pályán, hiszen ez a megmérettetési lehetőség nem csak számunkra, hanem a szurkolóinknak is nagy öröm. Az biztos, hogy jó időnk lesz, bízunk benne, jól fog sikerül a rendezvény is.

POLÁKOVICS ATTILA, a Diósd edzője: Nyilván még nem a teljes keretünkkel tudunk részt venni a hétvégén rendezendő összecsapásokon, ugyanis néhány labdarúgónk a nyaralását tölti, és egyéb elfoglaltságok miatt is lesznek, akik nem tudnak majd jelen lenni. Szerencsére sérült játékosunk nincsen, de így is minimum hét hiányzóval számolok. A terhelés és az edzés szempontjából ez a torna maximálisan beleillik a programunkba. Inkább edzőmérkőzéseknek fogom majd fel, a 2x25 perc játékidő annyira lesz elegendő, hogy „egymásnak essenek” a csapatok. Természetesen annyira nem ismerem az ellenfeleket, de reméljük, így is jó mérkőzéseket fogunk játszani egymással, összességében kíváncsian várjuk a szombati napot.

LASSÚ TAMÁS, a Váchartyán ügyvezetője, edzője: – A nyáron a keretünkből hat játékos távozott, akik egyrészt abbahagyták, illetve környékbeli településeken, alacsonyabb osztályokban folytatják a pályafutásukat. Négy új ember érkezett a pótlásukra Juhász Bence, Bánáti Gergely, Déri Tamás és Déri Zoltán személyében. Edzőmeccs-szerűen fogjuk fel a ránk váró két találkozót. Sajnos lesznek olyan játékosaink, akik már nem tudnak részt venni, de tagjai voltak a bajnokcsapatunknak. Heti két edzéssel, valamint egy hétvégi mérkőzéssel készülünk a megyei II. osztályú rajtra.

A program:
Diósd – Tápiógyörgye, 17:00.
Váchartyán – Diósd, 18:00.
Tápiógyörgye – Váchartyán, 19:00.
(Valamennyi mérkőzés 2x25-perces játékidővel zajlik.)
A Bajnokok Tornájának versenykiírása IDE kattintva közvetlenül elérhető.


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-02 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.02)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok