A Pest Megyei Kupa 4., jövő tavaszi fordulójára 15 hely már korábban elkelt, a nyolcaddöntőben egyetlen kiadó van még, erről a megyei I. osztályba a nyári kiesését követően szélsebesen visszaigyekvő CSO-KI és az ugyanide nyáron – egy év kényszerű szünet után – visszatérő Dunakeszi szerdai párharca dönt majd.
A két együttes között egy osztálynyi a különbség, hiszen éppen egymást váltották a nyáron, a CSO-KI távozott a megyei élvonalból, míg a Dunakeszi följutott. Utóbbi együttesnek ez lesz a debütáló mérkőzése ebben a sorozatban, hiszen a tavalyi teljesítményük miatt kiemeltek voltak, így nem kellett az első két fordulóban részt venniük. Ezzel szemben Davcsó Károly legénységének már a Kerepesen és a Veresegyházon is át kellett verekednie magát, hogy eljuthasson idáig. Egyik sem volt azonban különösebben nehéz feladat, hiszen a kerepesieket idegenben 7–0-ra, a szomszédvár együttesét pedig hazai pályán 5–2-re múlták felül. A tét egyre csak fokozódik, ugyanis a győztes egy lépéssel közelebb kerülhet a kupaelődöntőhöz és vele együtt a jövő évi, főtáblát jelentő MOL Magyar Kupa-szerepléshez, ebbe azért február 11-én a Perbálnak is lesz majd alighanem beleszólása, hiszen a következő körben Somogyi Tibor csapatához látogat a szerdai párharc győztese. A két edzőt az izgalmasnak ígérkező kupacsata esélyeiről kérdeztük.
DAVCSÓ KÁROLY, a CSO-KI edzője: – Azt nem mondom, hogy a kupa nem fontos számunkra, hiszen két évvel ezelőtt sikerült behúznunk a trófeát, majd a Pest Megyei Szuperkupát is, ami felemelő érzés volt és ezt szeretnénk újra átélni. Örülünk neki, hogy a Dunakeszivel játszunk, mert a megyei II. osztályban sajnos visszaszorultunk az osztály hangulatához, ezért mi is csak félgőzzel tudunk játszani. Ezzel szemben a Veresegyház ellen, az előző fordulóban fel tudtuk szívni magunkat és lefutballoztuk őket, gyakorlatilag a mi javunkra volt meg az osztálykülönbség. Nem tudom, ellenfelünk milyen összetételben fog eljönni, az viszont biztos, hogy komolyan vesszük a szerdai mérkőzést, szeretnénk minél tovább jutni, hogy a MOL Magyar Kupában is ott tudjunk lenni jövőre a főtáblán. Természetesen az eredeti célunkat sem felejtjük el, ami a bajnokság megnyerése, de tudjuk, ugyanilyen elképzelésekkel vágott neki a szezonnak a Maglód és a Perbál is, így ott eléggé háromesélyesnek tűnik a dolog.
KECSKÉS ZOLTÁN, a Dunakeszi edzője: – Őszintén megmondva, leginkább azt szeretném, hogy minden játékosom egészségesen megússza ezt a mérkőzést, mivel nagyon sűrű két hét áll előttünk, szerda-szombat ütemben fogjuk játszani a bajnokijainkat. Nem vagyunk sokan, sajnos több sérültem is akad a keretben, ezért kicsit nehéz helyzetben vagyok, éppen ezért néhány fiatalabb, ifjúségi korú játékosunk is lehetőséget fog kapni a bizonyításra. Becsülettel szeretnénk helytállni, természetesen mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért, de most elsősorban az a legfontosabb számunkra, hogy ne sérüljön meg senki, lehetőleg mindenki fitten tudjon az előttünk álló feladatokkal szembenézni.
Pest Megyei Kupa, a 3. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Október 19., szerda, 16:00: CSO-KI – Dunakeszi (Csomádon). Jv.: Kéri I Z. (Soós K., Lamos B.)
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24