Pest Megyei Kupa: a nyolcaddöntőkkel folytatják

2022. március. 29., 10:03   |    

Pest Megyei Kupa: a nyolcaddöntőkkel folytatják

Felébredt hosszú „téli álmából” a Pest Megyei Kupa is, amelynek küzdelmei március 30-án, szerdán a nyolcaddöntőkkel folytatódnak. A 4. fordulóban, azaz a legjobb nyolc közé jutásért lejátszandó mérkőzések közül kiemelkedik a Bugyi – Fémalk-Dunavarsány párharc (lásd keretes írásunkat), ahol a megyei II. osztály, Déli csoportjában a feljutásért küzdő hazaiak az egy osztállyal feljebb a dobogóért harcoló, 2021-ben Amatőr Kupát nyerő riválisukat fogadják.

Emellett a Tököl – Dunaharaszti derbi ugyancsak érdekesnek ígérkezik, még akkor is, ha a két rivális egymás elleni bajnokiján, a megyei I. osztály, 19. fordulójában, március 12-án Gálhidi György bajnoki aranyéremre hajtó együttese hazai pályán sima, 6–1-es vereséget mért riválisára.

Nagy kérdés, mire jut a legutóbbi bajnoki fordulóban, Dunavarsányban 5–1-es vereséget szenvedő, tavasszal eddig jobbára bukdácsoló Nagykáta-Ulviczky Kft. a másodosztályú Péceli Spartacus otthonában, és ugyancsak nem mehet biztosra az I. osztályban a Felsőpakony elleni 4–0-ra elveszített bajnoki miatt kieső helyre sodródó Maglód-HelloParks sem a kupában gyakran meglepetést okozó Bag pályáján.

A 4. Pest Megyei Kupa 4. fordulójának programja: Bugyi – Fémalk-Dunavarsány; Hernád – Taksony; Tököl – Dunaharaszti; Budajenő – Pomáz-ICO; Bag – Maglód-HelloParks; Pécel – Nagykáta-Ulviczky Kft. (egyaránt 16.30). Albertirsa – Gödöllői SK, 18.30. A Dunakeszi – Viadukt-Biatorbágy találkozót április 6-án, 18:30-kor rendezik.

Részletesebben:
https://adatbank.mlsz.hu/league/56/14/23839/4.html

Mindkét fél bizakodó

„Örülünk neki, hogy sikerült győzelemmel zárnunk a hétvégi, Aranyszarvas elleni rangadót” – kezdte bevezetőjében Szőgyi Tamás, a Bugyi szakvezetője. „Nehéz sorozatban vagyunk, így maximális odafigyelés és koncentráció kell minden egyes meccsen, ráadásul hétvégén már Újhartyánban lépünk pályára, ami sohasem egyszerű. Teljes csapattal állunk ki a Dunavarsány ellen, értem ezalatt, hogy nincsen hiányzónk sérülés, illetve eltiltás miatt. A kupában az eddigi fordulók során erre talán kevésbé volt szükség, most viszont nem is vitás, a szerdai találkozón az eddigi legnagyobb „falat” vár majd ránk, remélem, sikerül jó eredményt kiharcolnunk.”

„Annál nehezebb ellenfelet, mint a bajnoki címvédő Vecsés, aligha kaphattunk volna még a kupasorozat elején. Ami pedig a mostani „akadályt”, a Bugyi együttesét illeti, a felkészülés során láttuk őket játszani, a Felsőpakony elleni edzőmérkőzésüket nézte meg kollégám, Sárkány Miklós, így valamennyire képben vagyunk velük kapcsolatban. Mboue László és Reich Martin sérüléssel bajlódnak, az ő játékuk kérdéses, eltiltottunk viszont szerencsére nincsen. Kenesei Krisztián is újra rendelkezésre állhat, az ő jelenléte sokat számít a mérkőzés kimenetele szempontjából.

Van három-négy olyan játékosom, akikkel igyekszem rotálni, forgatni a csapatomat, hiszen a hétvégi, Nagykáta elleni meccsünk kívülről simának tűnik ugyan, de nagyon is küzdelmes volt. Sokat kellett tenni annak érdekében, hogy így alakuljon a végeredmény. Győzelemre készülünk Bugyin is, célunk a továbbjutás kiharcolása – vázolta esélyeiket Hollik András, a Fémalk-Dunavarsány edzője, aki korábban maga is futballozott a mostani ellenfél soraiban, az SE és az egykori, ma már megszűnt Bugyi ASE színeiben egyaránt.

A Pest Megyei Kupában továbbjutó csapat meghatározása:

  1. a rendes játékidőben győztes csapat;
  2. döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;
  3. döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás tizenegyesrúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (hosszabbítás tehát nincs; a büntetőpárbajt a hagyományos módon kell lebonyolítani).

Emlékeztetőül, a Pest Megyei Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok