Pest Megyei Női Kupa: Hazai pályán vághat vissza a megerősödött Ócsa a Gödöllőnek

2023. március. 03., 16:02   |    

Pest Megyei Női Kupa: Hazai pályán vághat vissza a megerősödött Ócsa a Gödöllőnek

Egy héttel a bajnokság tavaszi folytatását megelőzően szombaton két, vasárnap pedig a Pest Megyei Női Kupa 2. fordulójának egy mérkőzésével rajtol el hivatalosan is az idei év a hölgyek ¾-pályás küzdelmeiben. A négy közé jutásért összekerült egymással az elmúlt év kupadöntőjének két résztvevője, a címvédő Gödöllői SK és a mostani szezonra alaposan megerősített Ócsa.

A megyei kupasorozat soron következő köre is tartogat(hat) izgalmas párharcokat, elég csak az Ócsa – Gödöllői SK mérkőzésre gondolni, 2022 júniusában ugyanis eme két együttes játszotta a finálét Cegléden, és akkor a jobb erőkből álló gödöllőiek fölényesen, 3–0-s első játékrészt követően 6–1-re győztek. Azóta sok minden történt mindkét csapat haza táján, játékosok jöttek-mentek, a bajnoki eredményeket figyelembe véve pedig egyértelműen közeledett egymáshoz a két együttes, így alighanem lényegesen szorosabb és kiegyenlített mérkőzésre van kilátás Ócsán. S ha már a párharcoknál tartunk, egyaránt kétesélyesnek tűnik a Kistarcsa – Valkó és a Kék Duna – Vácrátót mérkőzés, előbbi esetében a hazaiaknál több egykori kerepesi, míg a vendégeknél számos volt tóalmási labdarúgó lép majd pályára, míg az utóbbi párosításnál a vendégeknél az a Jakus Roland ül majd a kispadon, aki korábban volt a Kék Duna edzője, és távozása után több volt játékosa is vele tartott Vácrátótra. Egyedül az érdiek nézhetik „páholyból” a hétvégi küzdelmeket, hiszen a Páty visszalépése miatt Molnár László csapata játék nélkül jutott a legjobb négy közé.

A Pest Megyei Női Kupa 2. fordulójának párosításai:
Március 4., szombat: Kistarcsa – Valkó, 10:00. Kék Duna – Vácrátót (Kosdon), 14:00.
Március 5., szombat: Ócsa – Gödöllői SK, 13:00.

A játéknap rangadójához visszatérve, megkérdeztük a két szakvezetőt is az esélyekkel, illetve csapatuk téli felkészülésével kapcsolatban.

PÉNZES TAMÁS, az Ócsa edzője: Sajnos a felkészülésünket hátráltatta, hogy nálunk sokan befejezték a labdarúgást és Poprádi Anna személyében fontos játékosunk távozott a Ferencvároshoz. Gyakorlatilag teljesen új csapatot kellett építenünk, hat új labdarúgót muszáj beépítenünk az együttesbe, emiatt elég korán el is kezdtük a felkészülést. Az öt lejátszott edzőmérkőzésünkből kiindulva bizakodóak lehetünk az előttünk álló tavaszi idényben. A felkészülés során NB II-es riválissal, a Honvéddal is játszhattunk, mindegyik megvívott mérkőzésünket magabiztos győzelemmel zártuk. Az egyértelműen látszik, egyénileg nagyon jó játékosok alkotják a jelenlegi Ócsát, és az is igaz, csapatszinten kell még fejlődnünk, de nagyon jó úton haladunk. Hogy mire számítok a mérkőzésen? A tavalyi döntős csapatomból két játékosom, Pelsőczi Dalma és Juhos Judit maradt. Akkor a két csapat között komoly minőségbeli különbség volt, de a mostani jól sikerült átigazolásainknak köszönhetően már egyenrangú ellenfelek csatája előtt állunk. Csapatom minden egyes tagja sikerre éhes, biztos vagyok benne, ezúttal sokkal nehezebb dolga lesz a Gödöllőnek. Amelyik fél jobban akarja majd a győzelmet, az fog diadalmaskodni és továbbjutni.

NAGY IMRE, a Gödöllői SK edzője: – A téli felkészülésünk a ráfordított időt és az elvégzett munka mennyiségét tekintve egyaránt rendben volt. Január 15-én, hazai környezetben kezdtük el a közös munkát, amelynek során annyi változás történt, hogy a korábban megszokott három helyett egy héten csak kétszer tudtunk edzeni, de a bajnokság során visszaállunk az eddigi, jól bevált rendszerre. Nándori Emma fél év után visszatért hozzánk a Vasastól, Csicsiri Dominika hosszabb kihagyás után újrakezdte a játékot; ők ketten komoly erősítést jelentnek számunkra a tavaszi folytatásban. Sérülés miatt nem, de utánpótlásedzői elfoglaltságaik miatt Králik Fanni és Orbán Csilla nem állhat majd rendelkezésünkre az ócsai mérkőzésen. Egészséges önbizalommal várjuk a vasárnapi kupamérkőzést, amelyen természetesen célunk a továbbjutás kiharcolása jó erőkből álló ellenfelünk otthonában.

A Pest Megyei Női Kupa 2. fordulójának részletes(ebb) műsora:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/25572/2.html

A Pest Megyei Női Kupában továbbjutó csapat meghatározása:

– a rendes játékidőben győztes csapat;

– döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;

– döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás 4-4 (négy-négy) büntetőpontról végzett rúgással dől el (tehát nincs hosszabbítás) a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (döntetlen esetén további egy-egy rúgás az első hibáig).

 

A Pest Megyei Női Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.


Címkék:

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok