A férfiak után a nőknél is elrajtolnak a Pest Megyei Kupa 2022/2023. évi küzdelmei, az első játéknapra az előttünk álló hétvégén, augusztus 27-én és 28-án kerül sor. Szombaton két, vasárnap pedig további három találkozót rendeznek majd a nyolcaddöntőben.
Az első játéknap mezőnye sajnos foghíjas lett, hiszen az Üllő lemondta az Ócsa elleni idegenbeli párharcot, így a Pest Megyei Kupa idei ezüstérmese játék nélkül kvalifikálta magát a következő fordulóba. A Páty ugyancsak továbbjutónak vallhatja magát, hiszen a Tóalmás csapata még korábban visszalépett a kupaküzdelmektől. A címvédő Gödöllői SK vasárnap hazai pályán lép pályára a Dunakeszivel szemben.
Az 1. forduló párosításai:
Augusztus 27., szombat
Leányfalu – Kék Duna; Cegléd – Érd (egyaránt 10:00). Ócsa – Üllő 3–0 (versenybizottsági határozat alapján; továbbjutó az Ócsa).
Augusztus 28., vasárnap
Valkó – Göd; Vác-Deákvár – Vácrátót (egyaránt 10:00); Gödöllői SK – Dunakeszi, 16:00. A Kistarcsa – Tárnok mérkőzést október 9-én, vasárnap 10:00 órakor rendezik meg. A továbbjutás egyetlen találkozón dől el. A Pest Megyei Női Kupa versenykiírása IDE kattintva megtekinthető.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24