Igazi rangadóval rajtol a tavasz a hölgyeknél, hiszen a Pest Megyei Női Kupában már az elődöntőre kerül sor, legalábbis annak egyik párharcára.
A 3. fordulóban, melyen egyetlen találkozón dől el a továbbjutás a női szakág két illusztris megyei képviselője, a címvédő Tárnok és a Gödöllői SK mérkőzik meg egymással előbbi együttes pályaválasztása mellett. Mindkét fél listavezető a bajnokságban, a Gödöllői SK a Keleti, a tárnokiak pedig a Nyugati csoportban utasították maguk mögé a mezőnyt, ráadásul eddig még egyikük sem szenvedett vereséget. A két csapat közös történetéhez hozzátartozik, hogy 2019-ben Üllőn ők vívták egymással a Pest Megyei Női Kupa döntőjét, melyen akkor magabiztos, 4–1-es tárnoki siker született. Mint említettük, Gál Tibor együttese címvédő, hiszen legutóbb is a zöld-fehérek nyakába került az aranyérem, lévén a Tárnok (képünkön a 2021-ben kupagyőztes csapat) tavaly június 6-án, a budaörsi fináléban fölényes, 5–0-s győzelmet aratott a váci Kék Duna felett.
Március 6., vasárnap
Tárnok – Gödöllői SK, 10:00.
A másik ágon az Üllő – Ócsa párharcra későbbi időpontban kerül sor.
A Pest Megyei Női Kupában a továbbjutás eldöntése:
Az egyenes kieséses szakaszban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
Továbbjut a következő játéknapra:
1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) döntetlen esetén, ha különböző bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor az alacsonyabb osztályú csapat;
3) döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás 4-4 (négy-négy) büntetőpontról végzett rúgással dől el (tehát nincs hosszabbítás) a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint (döntetlen esetén további egy-egy rúgás az első hibáig).
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24