Pest vármegyei amatőrválogatott: részben megújult stábbal november 21-én kezdi a felkészülést a címvédő

2023. november. 10., 17:13   |    

Pest vármegyei amatőrválogatott: részben megújult stábbal november 21-én kezdi a felkészülést a címvédő

Eltelt újabb két év, a területi válogatottak ismét belevágnak egy többhetes projektbe, amelynek részeként december 2-án és 3-án a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornájának (TAVONT) selejtezőin mérettetik meg magukat. Pest vármegye legjobb amatőr futballistái – akárcsak két évvel ezelőtt – ezúttal is Gyulán, a Grosics Gyula Sportakadémia impozáns létesítményében mérkőznek majd meg Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye hasonszőrű alakulataival. Újabb extra motiváció lehet a mieink számára, hogy a december 9-én és 10-én rendezendő országos négyes döntő házigazdája az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság lesz, az elődöntőknek és a helyosztóknak pedig Pomáz ad otthont.

A két évvel ezelőtti győztes együttesünk szakmai stábja részben átalakult erre az évre. A vezetőedző, a sikerek egyik letéteményese Győri Zoltán maradt, igaz, a 2023/2024-es szezonban már a II. osztály, Északi csoportjában szereplő Pomáz-ICO gárdáját vezetheti bajnoki címre. Segítői Somogyi Tibor, az első osztályban újonc Perbál edzője és a Dunakanyar-Szentendre utánpótlásának szakmai vezetője, valamint az előző kiírásban győztes együttes mellett is már asszisztensedzőként dolgozó Sárközi Szabolcs, a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark NB II-es felnőtt férfi futsalcsapatának játékos-edzője lesznek. A szakmai trió munkáját Jakab Attila, az I. osztályban listavezető Gödöllői SK kapusedzője segíti, a technikai vezetői teendőket pedig Tóth Ambrus, a gödöllőiek hasonló pozíciót betöltő sportszakembere látja el. Az utazó keret kijelöléséig a november 21-én elkezdődő felkészülés időszak során a 33 fős bő keret a tervek szerint 7 napon összesen 11 foglalkozáson vesz majd részt. A régi-új vezetőedzőt, Győri Zoltánt kérdeztük a felkészülési időszakról.

– A válogatott mikor kezdi meg a közvetlen felkészülést a gyulai selejtezőkre?
– Senkit sem szeretnénk a még zajló bajnokság közben a klubcsapatából elkérni, s ezzel terhet rakni az adott játékosra egy esetleges heti plusz edzéssel, vagy belekavarni az adott egyesület és kolléga kialakított heti ritmusába. Ennek függvényében az első foglalkozást az utolsó lejátszott bajnoki meccs utáni hét keddjére, azaz november 21-re terveztük.

– A korábban megszokotthoz képest idén is edzőmérkőzésekkel színesíti a stáb a programot, vagy csak közös gyakorlások lesznek?
– Rengeteg kiváló futballista játszik a vármegyében, szeretnénk közülük minél többnek lehetőséget biztosítani arra, hogy megmutassák tudásukat országos szinten is. Viszonylag kevés időnk lesz a felkészülésre, és idén úgy gondoltam, inkább az egymás közötti játékokkal készülünk, mert így egyszerre 22 labdarúgót tudunk megnézni, és akár rögtön tudjuk is a hibákat javítani egy-egy játékmegszakítással.

– A játékosok feltérképezése során jelölteket adó rivális klubok mennyire voltak együttműködőek?
– Szinte mindegyik egyesülettel felvettem már a kapcsolatot, akivel még nem, azzal ezután fogom megtenni. Beszéltem elnökökkel, vezetőedzőkkel és eddig kivétel nélkül mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, amiért ezúton is hálás köszönet jár nekik. Azt gondolom, egy klubnak vagy edzőnek hatalmas megtiszteltetés, ha egy ilyen országos tornára meghívást kap valamelyik játékosuk vagy akár több is egy adott egyesületből. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években kiváló játékospolitikát folytatott a klub, jó vezetői döntésekkel, és persze kitűnő szakmai munka folyt a tréningeken.

– Milyen válogatási elveket tart szem előtt a szakmai stáb? Érkeztek például előzetesen ajánlások, javaslatok a labdarúgókkal kapcsolatban?
– Két évvel ezelőtt nagy megtiszteltetést jelentett számomra, amikor a vezetőedzői posztra engem kértek fel. Akkor több mint 70 játékost néztünk meg mérkőzéseken a helyszínen és utána a válogató edzéseken. 2022-ben sikerült az országos döntőt veretlenül megnyernünk. Az akkor kialakított keret a mostaninak is a vázát fogja adni. Jelen pillanatban kollégáimmal 47 nevet írtunk össze a keretbe, akiket szeretnénk személyesen is megnézni. Ebben ráadásul az ajánlások még nincsenek is benne, közülük 33-at fogunk kiválasztani egy ugyancsak bő keretbe, ez lesz majd leszűkítve a 22 fős utazó létszámra.

– Két éve az I. osztályú Gödöllőre épült a megyeválogatott játékoskerete. 2023-ban honnét, hány helyről várhatóak a kerettagok?
– Összesen 11 egyesületből nézünk meg játékosokat és nagy valószínűséggel két-három sportszervezet adja majd a keretnek a gerincét.

– Saját csapatából, a Pomázból várható, hogy lehetőséghez juthat majd valaki?
– Igen, szóba kerül két-három labdarúgóm neve a kiválasztásnál, innentől már csak rajtuk múlik, milyen teljesítménnyel fognak kirukkolni a válogatókon...
Kovács Krisztián

Fotó: 6. MAVONT-döntőn győztes Pest megyei amatőrválogatott Balatonalmádiban, az elődöntő előtt 2022. február 5-én
(Igazgatóságunk kommunikációs partnere, a Sportszelet Online nyomán)


További hírek

Általános
B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

2025-09-26 16:15:54

B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

A 2025/2026-os évadban az előző szezont követően már második alkalommal két osztályban (I. és II.), egyaránt tíz-tíz csapat részvételével rendezi meg az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság küzdelmeit. A hétvégén rajtoló őszi idény alapszakaszában összesen négy fordulóra kerül sor, mindkét osztályban azonos hétvégéken és helyszíneken kerül sor az egyes játéknapokra. Az első forduló mérkőzéseit szombaton Monoron, vasárnap pedig Üllőn rendezik.

Általános
Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

2025-09-26 12:04:29

Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

Szeptember 29-én, hétfőn 18:00 órától díjátadóval egybekötött éves küldöttválasztó ülést tart az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a Pesti Vármegyeháza Nyáry Pál konferenciatermében (1052 Budapest, Városház utca 7., harmadik udvar, jobb szárny).

Általános
Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

2025-09-26 10:41:15

Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

Hat vármegye szervezésében kerül sor a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokságra a 2025/2026-os szezonban. Pest vármegye a legutóbbi Közép- után ezúttal az Északi csoport lebonyolítását szervezi és koordinálja, amelyben tíz csapat vesz részt. Az első fordulóra szeptember 29-én, hétfőn, illetve 30-án, kedden kerül sor, mindkét nap két-két találkozót játszanak, míg a Hidegkút – Ludovika mérkőzést december 3-án rendezik.

Általános
Pest Vármegyei Kupa: elkészült a 4. forduló párosítása

2025-09-18 09:22:07

Pest Vármegyei Kupa: elkészült a 4. forduló párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda csütörtök reggel vaksorsolás útján elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 4. fordulójának (nyolcaddöntők) párosításait. A legjobb nyolc közé jutásért kiírt mérkőzésekre jövő februárban kerül sor.

Értesítők, információk

2025-09-26 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.09.26.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-09-25 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.09.25.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-07-18 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.07.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok