Pest Vármegyei Futsal7végék: 25. alkalommal rajtol a férfi felnőtt mezőny

2026. január. 02., 15:39   |    

Pest Vármegyei Futsal7végék: 25. alkalommal rajtol a férfi felnőtt mezőny

Az ünnepi időszak elmúltával, három hét szünet után január első hétvégéjén teljes lendülettel folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os szezonjának küzdelmei. Január 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap tíz helyszínen összesen 255 találkozóval zajlik majd a nagyszabású program. Elrajtol az immár 25. kiírásnál tartó, a Futsal7végék történetében legnagyobb múlttal bíró férfi felnőtt torna, emellett megkezdődik a küzdelem a serdülő (U17-es) fiú mezőny II. osztályában is; előbbiben tizenegy csoportban 34, utóbbinál pedig négy csoportban 29 csapat részvételével.

Az első idei játéknapokon a tavaly indult korosztályoknál újabb fordulót rendeznek az U13-asoknál (I. és III. osztály), az U15-ösöknél (II. o.), az U17-ben (I. o.), az U19-ben (A- és B-csoport), továbbá a lány U14-es és U16-os sorozatban is.

A bevezetőben már említett mérkőzésszámon ezúttal tíz helyszín: Alsónémedi, Dunakeszi (Radnóti Miklós Gimnázium), Érd (Treff Sportcsarnok), Gödöllő (Szent István Egyetem sportcsarnoka), Mogyoród, Nagykáta, Szentendre (Ferences Sportcsarnok), Szigetszentmiklós (Városi Sportcsarnok), Törökbálint (Sportközpont) és Üllő „osztozik”.

A torna eredményei nyomon követhetők az https://adatbank.mlsz.hu/league/65/14/33021/1.html oldalon.

A 2025/2026. évi Pest Vármegyei Futsal7végék versenykiírásai IDE kattintva megtekinthetők.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok