Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt 12 helyszínen, 215 mérkőzéssel

2024. november. 28., 16:29   |    

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt 12 helyszínen, 215 mérkőzéssel

November 30-án, szombaton és december elsején, vasárnap három korosztályban, az U11-esek és az U13-asok II., illetve III. osztályának küzdelmeivel, valamint a lány U16-os versennyel elrajtol a Pest Vármegyei Futsal7végék 2024/2025-ös szezonja. A két nap során a csapatok 12 helyszínen összesen 215 mérkőzésen lépnek pályára.

A bevezetőben említett helyszínek többsége a korábbi években már megszokott, a tápiószőlősi sportcsarnok viszont most először ad helyet mérkőzéseknek. Emellett az első két játéknapon Alsónémedin, Dunakeszin (Szent István Általános Iskola), Érden (Treff Sportcsarnok), Gödön (Balázsovits János Sportcsarnok), Gödöllőn (Hajós Alfréd Általános Iskola), Kistarcsán, Mogyoródon (Grosics Gyula Sportcsarnok), Nagykátán, Szigetszentmiklóson (Városi Sportcsarnok), Törökbálinton (Sportközpont) és Üllőn lépnek pályára a résztvevő csapatok.

Egy picit az idei szezon számainál maradva: a 2024/2025-ös Pest Vármegyei Futsal7végékre összesen 431 csapat nevezett a kiírt kilencféle korosztályban (U11, U13, U15, U17, U19, felnőtt és öregfiúk, valamint lány U14 és lány U16). Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság által koordinált és lebonyolított sorozat befogadó jellege már hosszú évek óta ismert, ami annyit jelent, hogy évről évre érkeznek résztvevők más (vár)megyékből is. A legtöbb, 315 csapatot természetesen a rendező Pest vármegye vonultatja fel, az idei évadban Budapestet 73, Hevest 4, Jász-Nagykun-Szolnokot 17, Komárom-Esztergomot 3, Nógrádot pedig 19 induló együttes képviseli a Pest Vármegyei Futsal7végék különböző korosztályaiban.

A torna eredményei nyomon követhetők az https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok