Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az U17-es és az U19-es korosztályban

2024. december. 11., 14:42   |    

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt az U17-es és az U19-es korosztályban

Akárcsak egy héttel ezelőtt, az előttünk álló hétvégén is egynapos fordulóra kerül a Pest Vármegyei Futsal7végéken, december 15-én, vasárnap kilenc helyszínen ezúttal 158 mérkőzést játszanak a csapatok.

A vasárnapi, idén már a negyedik játéknapon ezúttal Alsónémedin, Dunakeszin (Szent István Általános Iskola), Érden (Treff Sportcsarnok), Gödön (Balázsovis János Sportcsarnok), Kistarcsán, Mogyoródon (Grosics Gyula Sportcsarnok), Monoron, Üllőn és Versegyházon (Kucsa Tamás Sportcsarnok) lépnek pályára a különböző korosztályokban a csapatok. S ha már utóbbinál, azaz a korosztályoknál tartunk, a konkrét program szerint a fiú U11-esek (I. és III. osztály) mellett az U15-ösöknél az I. osztályban a 2. fordulóra kerül sor, míg a II. osztályúak küzdelmében a vasárnapi lesz az első játéknap a tornán. Két korosztályban, az U17-eseknél az I. osztály, míg U19-ben az A-csoportban egyaránt az első fordulóra kerül sor vasárnap.

A torna eredményei nyomon követhetők az https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30524/2.html oldalon.


További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok