Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

2025. január. 31., 10:40   |    

Pest Vármegyei Futsal7végék: szombaton Monoron rendezik a férfi felnőtt négyes döntőt; újabb forduló az öregfiúknál

Február első hétvégéjén újabb két játéknapra kerül sor a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek középpontjában az idén 24. alkalommal lebonyolított férfi felnőtt torna áll, ennek négyes döntőjét ugyanis 1-jén, szombaton 15:40-től rendezik Monoron, a városi sportcsarnokban. Az idei kiírásban 35 együttes részvételével rajtoló, legnagyobb múltú Futsal7vége-torna végjátékába az érdi Bromit, az egyaránt budapesti Kastélydomb és Siketek, valamint a Tápiószőlős jutott be. Részletes beharangozónk (benne a férfi felnőtt torna 2002 óta íródó történetét részletesen feldolgozó táblázatunkkal) a cikkben.

A soron következő Futsal7vége játéknapokra ezúttal 12 helyszínen kerül sor, ahol jelen állás szerint összesen 240 mérkőzést játszanak a csapatok. A bevezetőben már említett lány U14-esek (I. és II. osztály) és U16-osok (alsóház) mellett az U11 (I. o.), az U13 (II. és III. o.), az U15 (I. és II. o.), az U17-esek (I. és II. o.) és az U19-esek A-csoportja, valamint az öregfiúk lépnek pályára hétvégén. Utóbbiaknál vasárnap már a 2. fordulót rendezik, melynek mérkőzéseit három helyszínen: Alsónémedin, Dunakeszin (Szent István Általános Iskola) és Monoron játsszák majd.

A 13. Pest Vármegyei Öregfiú Futsal7vége hétvégi 2. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30360/2.html

A szombati férfi felnőtt négyes döntő mérkőzéseit Aszódi Csaba, Kéri I Zoltán és Laczkó Zoltán vezetik.

A 24. (Férfi Felnőtt) Pest Vármegyei Futsal7vége szombati monori négyes döntőjének programja:
Elődöntők:
Siketek-Budapest – Tápiószőlős, 15:40.
Kastélydomb – Bromit, 16:15.
Tápiószőlős – Siketek-Budapest, 16:50.
Bromit – Kastélydomb, 17:25.

Helyosztók:
A 3. helyért: a két elődöntő vesztese, 18:15.
Döntő: a két elődöntő győztese, 19:00.

Részletesen:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30907/1.html

Szokásunkhoz híven ezúttal is megkérdeztük a leendő főszereplőket, hogyan látják csapatuk esélyeit a 24. (Férfi Felnőtt) Pest Vármegyei Futsal7vége idei négyes döntője kapcsán.

KUN KRISZTIÁN, az Siketek-Budapest csapatvezetője: – Tulajdonképpen nem számítottuk arra, hogy bejutunk a négyes döntőbe. Tavaly neveztünk be először ebbe a tornasorozatba, ám akkor korán ki is estünk. Tudni kell, hogy hallássérült futsalcsapat vagyunk és az idei nevezésünk elsődleges célja az volt, hogy a közelgő Hallássérültek Futsal Európa-bajnoki selejtezőjére jó felkészülést adjon. Nem a teljes siket futsalválogatott kerettel vágtunk neki ennek a sorozatnak, azonban – mint minden csapatnak – nekünk is az a célunk, hogy megnyerjük a tornát, nem mellesleg, élvezzük a futsal játékörömét és azt a közeget, amit a Pest vármegyei labdarúgás ad. Egyikg hétvégi ellenfelünkkel, a Kastélydombbal korábban már találkoztunk, akkor kiegyenlített mérkőzést játszottunk velük. Úgy gondolom, ki-ki meccs lenne most is, ha újra összefutnánk velük a döntőben. Úgy látom, a ’szőlősiek gárdája fiatal játékosokból áll, nyilván lendületesek, így valószínűleg ők fognak többet dominálni az elődöntős összecsapásainkon. Úgy vélem, a torna esélyese a Bromit, akik tapasztalt, volt NB I-es futsaljátékosokkal rendelkeznek, jól szerepeltek ősszel az NB III-as bajnokságban is, de úgy érzem, bármi megtörténhet.

SEBESI FERENC, a Tápiószőlős edzője: A Pest Vármegyei Futsal7végével kapcsolatban nem volt konkrét, kitűzött célunk, legfeljebb annyi, hogy azt a felkészülésünk szerves részének tekintettük. A csapat örömömre végig nagyon komolyan vette a tornát, melynek egyes szakaszaiban kifejezetten jó mérkőzéseket játszottunk. Teljes kerettel és egészséges önbizalommal, nagy várakozással tekintünk a szombati végjáték elé. Úgy vagyunk vele, evés közben jön meg az étvágy, ha már idáig eljutottunk, most már az a célunk, hogy megnyerjük a tornát.

TVARUSKA ATTILA, a Kastélydomb edzője: – Az eddigi szereplésünk folyamatosan javuló tendenciát mutat, amióta tavaly szeptemberben elkezdtem a csapattal dolgozni, mindenkin látom a fejlődést. Az egyéni tudás megvan, a fejekben kellett összerakni kicsit a futsalt, de az összkép eddig abszolút pozitív. Amikor ebben a sorozatban elindultunk, jó tréningsorozatnak fogtam fel a dolgot. Miután egyre csak jöttek az eredmények és nem is játszottunk rosszul, sőt, múlt héten megvertük a jó nevekkel felálló Inárcsot, utána már úgy voltam vele, innentől a tornasorozat megnyerése a célunk. Elődöntős ellenfelünknél az edző, Haffner Gyuri régi jó ismerősöm, biztos vagyok benne, most is jól összeszedte a brigádját. Kiélezett találkozókra számítok, úgy küldöm fel majd a pályára a srácokat, hogy nyerni kell, csakis a győzelem lebeg a szemünk előtt. Meglátjuk, mi lesz belőle. Az előző héten jól játszottunk, ugyanaz a gárda jön a négyes döntőre is, nem lesz tehát hiányzónk. Ha a többi együttest nézem, a Siketekkel a nyolcaddöntőben már találkoztunk, sőt, edzőmérkőzést is játszottunk ellenük, így ismerjük őket. Ezzel szemben a Tápiószőlőst nem ismerjük, de biztosan jó „zsugásaik” vannak. Először a Bromittal foglalkozunk, s ha meglesz a továbbjutás, akkor nagy önbizalommal tudunk nekivágni a döntőnek, de ennyire ne menjünk még előre…

HAFFNER GYÖRGY, a Bromit edzője: – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült bejutnunk a Pest Vármegyei Futsal7vége sorozat idei final four-jába. Ez az eredmény egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a sok játék, az elhivatottság és a közös célok mindig meghozzák a befektetett energia gyümölcsét. Az eddigi tapasztalataink a tornáról rendkívül pozitívak. A színvonalas szervezés és a változatos ellenfelek lehetőséget biztosítanak arra, hogy minden mérkőzésen fejlődjünk, tanuljunk és értékes tapasztalatokat szerezzünk. Csapatunk számára a fejlődés alapját az adja, hogy a magas teremköltségek miatt nem edzést tartunk, hanem rendszeresen részt veszünk különböző 5+1 bajnokságokon és kupákon. Ezek a mérkőzések kiváló lehetőségeket biztosítanak arra, hogy a játékosaink nyomás alatt, fizikai, technikai és taktikai szempontból folyamatosan fejlődjenek. A sok mérkőzés során a játékosok nemcsak egyénileg, hanem csapatként is rengeteget tudnak tanulni, hiszen a labdarúgás ezen belül a futsal játék alapelvei szerint játszunk ugyanakkora területen, mint a futsalpálya, de nagyobb létszám ellen. A szervezett játék sikerei miatt a csapategység és a küzdőszellem is napról napra erősebbé válik, ami megmutatta, hogy a lényegesen magasabb szintű futsaljátékban is eredményesek lehetünk. A monori final four kapcsán az elvárásunk egyszerű, de nem könnyű: a legjobb teljesítményünket szeretnénk nyújtani és mindent beleadni a pályán. Célunk nem csupán a győzelem, hanem az is, hogy élvezzük a játékot, bebizonyítsuk, képesek vagyunk helytállni a legjobb csapatok között is. Tudjuk, hogy a legkeményebb kihívások előtt állunk, de készen állunk, nagyon várjuk, hogy megmutassuk, mit tudunk.

A Pest Vármegyei Futsal7végék összes eredménye nyomon követhető az https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/30573/4.html oldalon.

A 24. (Férfi Felnőtt) Pest Vármegyei Futsal7vége részletes története 2002 óta napjainkig:


További hírek

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

2026-03-16 13:08:05

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a soron következő magyar U21-es válogatott mérkőzésekre

Az MLSZ számára fontos az U21-es válogatott népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyermekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a következő mérkőzéseket.

Általános
Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

2026-03-11 14:29:50

Kettő az egyben: „Hátsó füves”-fotókiállítás és vármegyeházi séta a sport és a kultúra jegyében

A Pest Vármegyei Kormányhivatal és a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2026. március 31-ig megtekinthető a főváros V. kerületében, a Városház utca 7. szám alatt található Pesti Vármegyeházán a „Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain” címet viselő utazó fotókiállítás, sőt, a tárlatra érkező látogatók a kiállításon kívül idegenvezetéssel egybekötött séta keretében megismerkedhetnek a 220 esztendős patinás épületegyüttes múltjával, történelmi szerepével is.

Általános
Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

2026-03-10 16:21:38

Harmadik helyen végzett a lány U16-os futsalválogatott Siófokon

A Pest vármegyei lány U16-os korosztályú futsalválogatott március 8-án, vasárnap Siófokon, a Régiós Vármegyeválogatottak hatcsapatos tornáján szerepelt, amelyen három győzelem mellett egy-egy döntetlennel, illetve vereséggel zárta a napot.

Általános
Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

2026-03-10 10:59:53

Amatőr licenckérelem: 2026. április 10. a beadási határidő

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2026/2027. évi NB III-as és Pest vármegyei I. osztályú bajnokságban való indulásnak is feltétele az Amatőr Licenc megszerzését irányzó eljárás lefolytatása, a licencengedély megszerzése.

Értesítők, információk

2026-03-16 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.03.16.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-03-13 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.03.13)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok