Január 13-án és 14-én teljes gőzzel folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék küzdelmei. A két nap során kilenc helyszínen összesen 277 mérkőzés szerepel a programban.
Az elmúlt hétvégi rajtot követően a felnőtt mezőny ezúttal a vigaszágon folytatja, melyet öt csoportban négy helyszínnel (Szentendre – Ferences Sportcsarnok; Dunakeszi – Szent István Általános Iskola; Göd és Monor) rendeznek meg. Rajtuk kívül az utánpótlás vonatkozásában ugyancsak széleskörű programot kínál a hétvége két napja, hiszen pályára lép az U11-es (II. osztály), az U13-as (I. és II. o.) korosztály, U15-ben a fiú I. és II. osztály, valamint a 9. fordulóval folytatódik a lány U15-ös futsalbajnokság és a lány Ifjúsági (U19-es) Futsal7vége. Az U15-ös lányok találkozóira Monoron, az U19-esekére pedig Dunakeszin (Szent István Általános Iskola), illetve Gyömrőn kerül sor.
A Pest Vármegyei Futsal7végék részletes programja és eredményei megtekinthetők az adatbank.mlsz.hu oldalon is.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24