Pest Vármegyei Kupa: a Dunaharaszti jutott utolsóként a négy közé

2024. március. 27., 15:20   |    

Pest Vármegyei Kupa: a Dunaharaszti jutott utolsóként a négy közé

Nem sikerült az újabb bravúr a Dunakanyar-Szentendre együttesének, amely a hétvégi, Maglód elleni bravúros bajnoki győzelem után tegnap este a Pest Vármegyei Kupa negyeddöntőjében már nem bírt egy másik éllovassal, az I. osztályt 11 pont előnnyel vezető Dunaharasztival.

Bata Csongor két góljával 2–0-ra nyert kedden este a Kőzúzó utcában a Dunaharaszti, így utolsóként Ughy Márk együttese jutott a legjobb négy közé a kupában. Hétfőn a Vármegyeházán az érintett klubok megjelent képviselőinek jelenlétében megtartott nyilvános sorsoláson eldőlt, hogy összejön a nagy rangadó, hiszen április 10-én, szerdán a címvédő Gödöllő otthonába látogat a Dunaharaszti, míg a másik ágon a II. osztály, Déli csoportjában bajnoki címért küzdő Diósd a Viadukt-Biatorbágyot fogadja.

Dunakanyar-Szentendre – Dunaharaszti
0–2 (0–1)
GÓL: Bata Cs. (2, a másodikat 11-esből).
ANDRÁSI ZOLTÁN, a Dunakanyar-Szentendre vezetőedzője: – Az első félidőben sikerült meglepnünk ellenfelünket, ekkor helyzeteink is voltak, amelyeket nem tudtunk értékesíteni. Sajnos a folytatásban elfáradtunk, a Dunaharaszti fölénk kerekedett és megérdemelten jutott tovább.

UGHY MÁRK, a Dunaharaszti vezetőedzője: – Fontos volt, hogy megnyerjük a találkozót, hiszen célkitűzés volt számunkra a Magyar Kupa főtáblájára jutás. A mérkőzés körülményei nem a legideálisabbak voltak számunkra; az első félidőben ellenfelünk jól használta ki a pálya adottságait, de csapatom megfelelően alkalmazkodott és egy szabadrúgásgóllal a vezetést is megszereztük. A második játékrészben már inkább nekünk voltak lehetőségeink és egy jogosan megítélt bűntetővel lezártuk a mérkőzést és megérdemelten jutottunk a legjobb négybe. Gratulálok ellenfelünknek és csapatom játékosainak is!

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/27517/5/1941084.html

Április 10., szerda
Pest Vármegyei Kupa elődöntők:
Gödöllő – Dunaharaszti (Szűcs Lajos Sportcentrum), 16:30; Diósd – Viadukt-Biatorbágy, 16:30.

A Magyar Kupa pótselejtezők:
Dunakanyar-Szentendre – FÉMALK-Dunavarsány (Szentendre, Kőzúzó u.), 16:30. Vác – Pilis (Vác, stadion), 16:30.


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok