Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda elkészítette a Pest Vármegyei Női Kupa 3. fordulójának (elődöntők) párosításait, melynek tétje már a döntőbe jutás.
A sorsolás érdekessége, hogy összekerült egymással két korábbi kupadöntős, a 2023-ban ezüstérmes Vácrátót, valamint a tavalyi második Alsónémedi együttese, amelyek előbbi pályaválasztása mellett mérkőznek meg a fináléért.
A legjobb négy közé a Gödön győztes Alsónémedi és a Kistarcsát büntetőkkel búcsúztató Vácrátót mellett a címvédő, legutóbb Leányfalun győztes Valkó, valamint az Aranyszarvast otthon két vállra fektető Dunakeszi jutott be, utóbbi ismét hazai pályán próbálkozhat a továbbjutással.
A Pest Vármegyei Női Kupa 3. fordulójának párosításai: Vácrátót – Alsónémedi; Dunakeszi – Valkó. Hivatalos játéknap: március 16., vasárnap (a négy érintett sportszervezet – közös megegyezéssel – eltérhet ettől, de március végig mindenképpen le kell játszaniuk az elődöntőket.)
A 2. forduló részletes jegyzőkönyvei:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29585/2.html
A Pest Vármegyei Női Kupában továbbjutó csapat meghatározása:
A) Az egyenes kieséses szakaszban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
B) Továbbjut a következő játéknapra:
1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) amennyiben a rendes játékidő döntetlen eredményt hoz – függetlenül a két csapat osztályba sorolásától –, alapesetben négy-négy büntetőpontról végzett rúgással („büntetőpárbajban”) dől el a továbbjutás (tehát nincs hosszabbítás).
[A „büntetőpárbaj” speciális szabályai az alábbi versenykiírás 15. pont B) alpontjában találhatók.]
A Pest Vármegyei Női Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják. (Fotó: Sipos Hajnalka)
2026-04-22 11:06:03
Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.
2026-04-21 10:17:24
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.
2026-04-15 17:00:29
Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.
2026-04-15 11:59:58
A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.
2026-04-27 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-04-23 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24