A legjobb nyolc közé jutásért hétvégén két mérkőzéssel elkezdődnek a Pest Vármegyei Női Kupa 2024/2025-ös szezonjának küzdelmei. November 17-én, vasárnap az előző kiírásában elődöntőig jutó Dunakeszi Üllőre, míg a kistarcsaiak Kosdra, a Kék Duna otthonába látogatnak.
Egy héttel később az elmúlt két évben egyaránt kupagyőztes Valkó a Vác-Deákvár otthonában kísérli meg kiharcolni a továbbjutást, a mezőnyben újonc Szokolya a Leányfalut, míg a 2023-ban ezüstérmes Vácrátót hazai környezetben a Kincsemmel meccsel, míg a másik tápiószentmártoni egyesület, az Aranyszarvas, a legutóbbi kiírásban kupadöntős Alsónémedi, valamint a Göd egyaránt erőnyerők lesznek az 1. fordulóban, így ők már csak jövőre, előreláthatólag tavasszal kapcsolódnak majd be a kupasorozatba. A két hétvégére bontott 1. forduló egyébként nem véletlen, hiszen a szervező MLSZ PVMI Versenyiroda a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság aktuális játéknapját figyelembe véve alakította ki ily módon a lebonyolítást, mivel több, a kupában is indult csapatot érintett, így elkerülhetők a felesleges ütközések.
A Pest Vármegyei Női Kupa 1. fordulójának programja:
November 17., vasárnap
Üllő – Dunakeszi, 10:00.
Kék Duna (Kosd) – Kistarcsa, 10:30.
November 23., szombat
Vác-Deákvár – Valkó, 10:00.
Szokolya – Leányfalu, 10:00.
November 24., vasárnap
Vácrátót – Kincsem (Tápiószentmárton), 11:00.
A Pest Vármegyei Női Kupa hétvégi 1. fordulójának párosításai:
https://adatbank.mlsz.hu/league/63/14/29585/1.html
A témában megjelent korábbi közleményünk:
https://pest.mlsz.hu/hir/pest-varmegyei-kupak-elkeszult-a-ferfi-nyolcaddontok-valamint-a-noi-1.-fordulo-sorsolasa
A Pest Vármegyei Női Kupában továbbjutó csapat meghatározása
A) Az egyenes kieséses szakaszban egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
B) Továbbjut a következő játéknapra:
1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) amennyiben a rendes játékidő döntetlen eredményt hoz – függetlenül a két csapat osztályba sorolásától –, alapesetben négy-négy büntetőpontról végzett rúgással („büntetőpárbajban”) dől el a továbbjutás (tehát nincs hosszabbítás).
[A „büntetőpárbaj” speciális szabályai az alábbi versenykiírás 15. pont B) alpontjában találhatók.]
A Pest Vármegyei Női Kupa versenykiírását IDE kattintva olvashatják.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24