Pest Vármegyei Női Kupa: tét a négy közé jutás

2024. március. 01., 14:26   |    

Pest Vármegyei Női Kupa: tét a négy közé jutás

Március első hétvégéjén a hölgyeknél is elkezdődnek a Pest Vármegyei Női Kupában a küzdelmek, amelynek tétje a legjobb négy közé jutás. A Cegléd visszalépése miatt a Dunakeszi játék nélkül jutott az elődöntőbe.

Szombaton két mérkőzésre kerül sor, ezeken az Alsónémedi a 2023-ban ezüstérmes Vácrátótot, míg a 2019-ben döntős, 2022-ben pedig Pest Megyei Kupát nyerő Gödöllő a Kistarcsát fogadja, vasárnap pedig a címvédő Valkó a Vác-Deákvárral néz farkasszemet. A tavaly nyáron alakult Alsónémedi együttese részben az egykori ócsai csapatra épül, az edző, Pénzes Tamás is a lányok egy részével együtt „igazolt át” a szomszédos településre. Új egyesületével tavasszal csak az alsóházban szerepelhet majd a visszafogottabb őszi szereplés miatt, és ugyanez ez a sors vár a vácrátótiakra is, így mindkét együttes a kupában vigasztalódna egy jobb szerepléssel. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

PÉNZES TAMÁS, az Alsónémedi edzője: – A csapatunk és jómagam ócsai előéletét ismerve, fűti a lányokat a revansvágy a tavalyi vereségért, hiszen akkor a Vácrátóttól kaptunk ki a döntőbe jutásért. Simon Dorottya a télen Csepelre távozott, a korábban Tatárszentgyörgyön szerepelt Kenderes Kinga pedig újrakezdte a játékot és hozzánk igazolt át. Az alsóházi rájátszás számunkra nem jön jól, erős csapatunk van, ennél többre vagyunk hivatottak. Sajnos kevés volt az alapszakaszbeli mérkőzésszám, ebben a lebonyolításban nem fér bele a hibalehetőség. A lányok nagyon várják már a folytatást, január első hetében egy szegedi tornával kezdtük el a felkészülést, azóta heti két edzéssel, illetve a hétvégéken tornákkal hangolódtunk a tavaszi rajtra.

JAKUS ROLAND, a Vácrátót vezetőedzője: – A téli felkészülés – ahogy láttam sokaknál – nálunk is betegségekkel volt tarkítva, de ami nagyon jó hír, hogy csak egy hét leállásunk volt. Ebben nagy szerepet játszott az, hogy a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokságban vettünk részt, ami jól segítette a felkészülésünket. Bizakodva várjuk az Alsónémedi elleni kupamérkőzést, ahol szerintem az aktuális forma nagyban befolyásoló tényező lesz. Ellenfelünk szerintem ősszel nem mutatta meg valódi erejét, de reméljük, erre nem most fog sor kerülni.

A Pest Vármegyei Női Kupa 2. fordulójának programja:
Március 2., szombat: Alsónémedi – Vácrátót, 13:00. Gödöllő – Kistarcsa, 16:30.
Március 3., vasárnap: Valkó – Vác-Deákvár, 10:00.

Részletesen:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27539/2.html

Az 1. forduló eredményei és részletes jegyzőkönyvei:
https://adatbank.mlsz.hu/league/61/14/27539/1.html

A kupasorozatban továbbjutó csapat meghatározása
1) a rendes játékidőben győztes csapat;
2) döntetlen esetén, ha azonos bajnoki osztályban szerepelnek a csapatok, akkor a továbbjutás négy-négy büntetőpontról végzett rúgással dől el (tehát nincs hosszabbítás) jelen versenykiírás 15. (Egyéb rendelkezések) pontjában részletezettek szerint.

A Pest Vármegyei Női Kupa versenykiírása IDE kattintva megtekinthető.

 


Címkék:

További hírek

Általános
Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

2026-05-15 11:58:16

Tájékoztatás a hétvégi felnőtt bajnoki mérkőzések esetleges halasztásáról

Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.

Általános
III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

2026-05-08 15:15:16

III. osztály, Déli csoport: visszalépett az Újlengyel

A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.

Általános
Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

2026-05-06 11:57:13

Fair Play Cup regionális döntő: mindkét Pest vármegyei együttes bejutott az országos döntőbe

Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.

Általános
Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

2026-05-06 11:41:03

Június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Pest vármegyében

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.

Értesítők, információk

2026-05-18 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.05.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-05-14 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.05.14)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-05-06 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.05.06.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok