Pest vármegyei utánpótlás: példás dabas-gyóni nevelés a Fair Play jegyében

2023. szeptember. 13., 12:40   |    

Pest vármegyei utánpótlás: példás dabas-gyóni nevelés a Fair Play jegyében

Egy mérkőzés a sok hasonló közül, amelyen ráadásul a nagy küzdelem is elmaradt, ennyi lett volna csak a szeptember 10-én, vasárnap lejátszott Taksony – Dabas-Gyón U16-os bajnoki mérkőzés, amit a hazaiak 6–1-es első játékrészt követően végül 15–1-re nyertek meg? Nos, nem, nagyon nem csak ennyi volt ez a találkozó, hiszen ami történt az első félidőben a hazaiak egyenlítő gólját követően, az feltétlenül Fair Play-díjas cselekedet volt a vendégek edzője, Molnár Giuliano részéről.

Az esetre egyébként Hégner Zoltán, a Taksony III. osztály, Délnyugati csoportjában szereplő felnőtt csapatának edzője hívta fel a figyelmünket, aki kollégája, Kleineisel Pál segítőjeként volt ott ezen az U16-os találkozón. A mérkőzés 18. percében egy gyors labdaszerzést követően a vendég Dabas-Gyón Lakatos Attila révén megszerezte a vezetést. A vendégek edzője, Molnár Giuliano az esettől nem messze helyezkedve jól látta, hogy játékosa egyértelmű leshelyzetet követően szerezte meg csapata számára a vezetést, amit a játékvezető megadott és a hazaiak sem vitatták a jogosságát. Két perccel később, a taksonyiak egyik támadását követően a vendégek kirúgással jöhettek volna, ám a vendégek edzője, Molnár Giuliano a pályára szólt a középhátvédjének, Holecz Patriknak, hogy passzolja oda a labdát a hazaiak 16-oson álló támadójához, Kovács Noelhez, aki élve a lehetőséggel gyorsan ki is egyenlített. Ahogy szokták volt mondani, a többi innen már csak történelem, a hazaiak ugyanis kiütéses, 15–1-es győzelmet arattak, s ezzel az első bajnoki fordulót követőn rögtön az élre is álltak a tabellán. Amit ott, az egyenlítő gól pillanatában a Révész utcai sporttelepen még senki sem értett, arra Molnár Giuliano segítségével próbáltunk meg választ kapni.

„Tudom, hol van a helyem a futballban, korábban dolgoztam magasabb osztályban is technikai vezetőként, a hétvégi meccsen is tisztában voltam azzal, hogy a két együttes nincs egy súlycsoportban egymással. Nálunk csak öt 2008-as születésű labdarúgó van, és akadnak olyanok is, akik idén februárban kezdtek el futballozni, nem pedig a Bozsik-programot végigjárva lépkedtek felfelé az egyes korosztályokban. Nem vitás, sok nekik még az új dolog, amit feltétlenül meg kell tanítani. Úgy gondolom, nekünk, edzőknek, a futballban dolgozóknak a sportág megtanítása mellett a nevelés, a példamutatás is a célunk. Annak idején úgy nőttem fel, hogy a szülői, a családi háttér, az iskola és a sport hármas egysége embert faragott belőlünk. Tudomásul kell venni, hogy a mai már egy teljesen más világ, de arról nem szabad egy pillanatra sem lemondani, hogy a ránk bízott gyerekek, a fiatalok személyiségét, hozzáállását, mentalitását formáljuk és lehetőség szerint jó irányba tereljük. Nem gondolom, hogy ez a sportszerű gesztus a részünkről rendkívüli lett volna, abban a pillanatban egész egyszerűen így éreztem korrektnek és helyénvalónak, hiszen egyértelműen leshelyzetben állt a játékosom a vezető gólunk előtt. A játékvezető védelmében el kell mondanom, mivel ketten működtek, nem voltak könnyű helyzetben, nem is láthatta jól a helyzetet. A végén persze közöltem az ellenféllel is, hogy miért történt mindez, és ma sem tennék másképpen, ebben egészen biztos vagyok.”

A Taksony – Dabas-Gyón mérkőzés részletes jegyzőkönyve:
https://adatbank.mlsz.hu/match/61/14/27927/1/1884907.html

Forrás: Sportszelet Online nyomán


Címkék:

További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok