Március 22-én és 23-án igazi nagyüzem várható a Pest vármegyei utánpótlásbajnokságokban, a két nap során ugyanis csaknem valamennyi korosztályos pontvadászatban elkezdődik a tavaszi idény, a hétvége során összesen 103 mérkőzésen lépnek pályára a csapatok.
Mint arról korábban már hírt adtunk, két héttel ezelőtt az U17-esek I. osztályának rájátszásával elindult a Pest vármegyei utánpótlásbajnokságokban a futballtavasz, a dömping azonban majd még csak most következik, hiszen az előttünk álló hétvégén elrajtol az U19 I., II. és III. osztályú rájátszás; az U17-es II., az U16-osok felső- és alsóháza; az U15-ben az I. és a II. osztály (utóbbi ugyancsak felső-, illetve alsóházi rájátszással); az U13-as rájátszás összesen négy osztályban; végül, de nem utolsósorban pedig a lány U16-os keresztpályás bajnokság is már a rájátszással folytatódik a felső-, közép- és alsóházban.
Utolsóként a tornarendszerben zajló lány U14-es kispályás bajnokságban indul majd útjára a labda, náluk egy hét múlva, március 30-án, vasárnap kerül sor három helyszínen (Dunakeszin, Szigetszentmiklóson és Visegrádon) az első idei játéknapra kilenc csapat részvételével.
A Pest vármegyei utánpótlásbajnokságok összes eredménye, a bajnokságok állása megtekinthető az https://adatbank.mlsz.hu/ oldalon.
A témával kapcsolatban korábban megjelent hírünk:
https://pest.mlsz.hu/hir/pest-varmegyei-utanpotlas-hetvegen-tavaszi-rajt-az-u17-esek-i.-osztalyaban
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24