Pilisvörösvár, Dunakanyar, Soroksár, Dabas-Gyón: a Futball7végék legújabb győztesei

2014. február. 10., 16:38   |    

Pilisvörösvár, Dunakanyar, Soroksár, Dabas-Gyón: a Futball7végék legújabb győztesei

Már csak a női döntő, valamint az U18-as korosztály közép és alsóházi mérkőzései vannak hátra a 2013/2014-es I. osztályú Pest Megyei Futball7végék küzdelmeiből. Február 8-án szombaton Csömörön először az öregfiúknál, majd az U18-asoknál hirdettünk győztest, másnap pedig Üllőn az "ifistáknál", valamint a felnőtteknél.

Már csak a női döntő, valamint az U18-as korosztály közép és alsóházi mérkőzései vannak hátra a 2013/2014-es I. osztályú Pest Megyei Futball7végék küzdelmeiből. Február 8-án szombaton Csömörön először az öregfiúknál, majd az U18-asoknál hirdettünk győztest, másnap pedig Üllőn az "ifistáknál", valamint a felnőtteknél.

Az öregfiúknál Tápiószecső, Kisnémedi, Kistarcsa, és Pilisvörösvár jutott a hét induló csapat közül a négyes döntőbe. Az elődöntők után a Kisnémedi és a Pilisvörösvár játszhatott a vándorserlegért, melyet utóbbi csapat vihetett haza egy szoros, a végletekig kiélezett 4-3-as győzelmének köszönhetően. A bronzcsatában a Tápiószecső 6-4-re verte a Kistarcsát, koraeste pedig az Isaszeg büntetőkkel múlta felül az Inárcs csapatát, ezzel megszerezve az ötödik helyet.

A mérkőzésekről készült képek megtekinthetők ide kattintva, és bátorítunk mindenkit, hogy jelölje be önmagát, vagy ismerősét azokon.

A 2. Pest megyei I. osztályú öregfiú Futball7vége döntőjének hivatalos végeredménye: 1. Pilisvörösvár; 2. Kisnémedi; 3. Tápiószecső; 4. Kistarcsa.

Különdíjasok. Gólkirály: Kiss János (Pilisvörösvár) - 11 találattal. A legjobb kapus: Hajdú József (Kisnémedi). A legjobb mezőnyjátékos: Kiss János (Pilisvörösvár). A torna legidősebb játékosa: Lukács László (Pilisvörösvár).


A legidősebbek után a legfiatalabbak foglalták el szombaton a csömöri sportcsarnok parkettáját. Az U18-as döntőbe a Kistarcsa, a Pilisvörösvár, a Nagykáta és a Dunakanyar jutott be a 10 induló csapat közül. A korábban U17-es korosztályra kiírt sorozat címvédője, a szentendrei alakulat végig meggyőző játékkal - a döntőben 9-3-as diadalt aratva - biztosította be újabb sikerét, sőt a legjobb mezőnyjátékos is tőlük került ki. Az ezüstérmeket a nagykátaiak nyakába akasztották, a képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig a Pilisvörösvár csapata fért fel, a díjakat az öregfiú eredményhirdetéshez hasonlóan Benkő Tamás, MLSZ Pest megyei igazgató adta át, kivéve a gólkirályi címért járó elismerést, mivel az alsó és középházból még egy forduló hátra volt a döntő napján.

A fináléról készült képgaléria az igazgatóság facebook oldalán található.

Az 1. Pest megyei I. osztályú U18-as Futball7vége döntőjének hivatalos végeredménye: 1. Dunakanyar-Szentendre; 2. Nagykáta; 3. Pilisvörösvár; 4. Kistarcsa.

Különdíjasok. Gólkirály: Dalkó Soma (Dunakanyar-Szentendre) - 17 találattal. A legjobb kapus: Sajó Márk (Nagykáta). A legjobb mezőnyjátékos: Dalkó Soma (Dunakanyar-Szentendre).


Vasárnap az U21-esek küzdelmeivel folytatódott a hétvégi döntők sora, a helyszín Üllő volt. A végső győzelemért a Sülysáp, az Isaszeg, a Soroksár és a Dunaharaszti küzdött a nevezett 21 csapatból. Rétsági Ákos csapatának nem sikerült a címvédés - korábban U19-es korosztály volt -, miután a döntőben 2-0-ás vereséget szenvedtek a soroksári együttestől. A harmadik helyért folyó küzdelemben az Isaszeg 9-3-ra múlta felül a sülysápiakat, a mérkőzésekről készült képek itt találhatók.

Az 1. Pest megyei I. osztályú U21-es Futball7vége döntőjének hivatalos végeredménye: 1. Soroksár; 2. Dunaharaszti; 3. Isaszeg; 4. Sülysáp.

Különdíjasok. Gólkirály: Kovács Norbert (Isaszeg) - 17 találattal. A legjobb kapus: Kreisz Viktor (Dunaharaszti). A legjobb mezőnyjátékos: Kisréti Marcell (Isaszeg).


A hétvégét a felnőttek döntője zárta, melynek fináléjába a Dabas-Gyón, a Göd, a Leányfalu és a Kisnémedi jutott be a 18 induló közül. A Dabas-Gyón mindhárom mérkőzését megnyerte, ezzel magabiztosan nyerte meg a torna 13. kiírását. A második helyet a gödiek szerezték meg, harmadik a Kisnémedi lett. A díjakat ezen a napon is Benkő Tamástól vehették át a csapatok, az erről, és az összecsapásokról készült képeket itt találják.

A 13. Pest megyei I. osztályú Futball7vége döntőjének hivatalos végeredménye: 1. Dabas-Gyón; 2. Göd; 3. Kisnémedi; 4. Leányfalu.

Különdíjasok. Gólkirály: Wrábel József (Dabas-Gyón) - 33 találattal. A legjobb kapus: Jakus Zsolt (Göd). A legjobb mezőnyjátékos: Gál József (Dabas-Gyón).


A szombati mérkőzéseken Kéri Zoltán, Kozma Zoltán, Laczkó Zoltán és Mohácsi István fújta a sípot, vasárnap pedig Futó Tamás, Horváth Máté, Kömpf Gyula valamint Richter Miklós vezette a találkozókat.

A mérkőzések jegyzőkönyvei az igazgatóság honlapján, az adatbankban megtekinthetők.


Ami tehát - összefoglalva a fentebb is megtalálható adatokat - az idei Futball7végéken való részvételi számokat illeti, a felnőtteknél 18, az ifjúságiaknál 21, az U18-asoknál 10, míg az öregfiúknál 7 csapat állt rajthoz. Az alábbi tornánkénti kimutatásokban számos egyéb érdekes adatra bukkanhatnak a számokat kedvelők:

- a 2. Öregfiú I. osztályú Futball7vége összesített statisztikai adatai
- az 1. U21-es I. osztályú Futball7vége összesített statisztikai adatai
- az 1. U18-as I. osztályú Futball7vége összesített statisztikai adatai
- a 13. I. osztályú Pest megyei Futball7vége összesített statisztikai adatai


További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok