A Tura férfi és a Gyöngyös női csapatának győzelmével értek véget a Pest Megyei Kupa idei döntői, amelyekre a Dabasi Utánpótlásközpontban, igazán jó hangulatban került sor.
Az 5. Pest Megyei Női Kupa-döntő győztese, a Gyöngyösi AK csapata
A női finálé után következhetett a férfiak vetélkedése, a 11. Pest Megyei Kupa-döntő, amelyre legalább hétszázötven szurkoló gyűlt össze; a többség a gyömrőieknek szorított, de a Tura „kemény magja” sem maradt otthon. A meccs kezdőrúgását Erős Károly, az NB III-as FC Dabas vezetőedzője végezte el.
A találkozó óriási iramban kezdődött, kisebb meglepetésre a gyömrőiek szereztek vezetést, de Aczél Zoltán csapata nem ijedt meg, sorozatban lőtték a gólokat. A finálé leginkább Less Krisztiánról szólt, aki szenzációsan és tarthatatlanul futballozott, összesen hat (!) találatig jutott! A turaiak pedig nyolcig, amire a Gyömrő csupán két góllal tudott válaszolni. A Tura így megvédte címét; az egy évvel ezelőtti, üllői fináléban a Biatorbágy elleni sikert követően egymás után másodszor nyerte meg a Pest Megyei Kupát.
A 8–2-es eredmény ellenére a gyömrői drukkersereg kihívta magához, s óriási ünneplésben részesítette a játékosaikat, akik közül többen örömmel adták át mezeiket a szimpatizánsoknak. A vereség fájdalmát ez talán enyhítette, turai oldalon pedig ezzel párhuzamosan zajlott az örömünnep. És még a semleges szurkolók is elégedettek lehettek, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb Pest megyei férfi kupadöntőjét láthatták.
A 11. Pest Megyei Kupa-döntőn részt vevő együtteseknek, továbbá a csapatok legjobb játékosainak járó érmeket, serlegeket és tárgyjutalmakat Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója; Dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke; Gyenes Levente, a kiemelt gyömrői sportprojektek menedzsere és Rózsavölgyi Sándor, az MLSZ Pest Megyei társadalmi alelnöke adta át. Nem meglepő módon az edzője véleménye alapján a turai csapat legjobb játékosa Less Krisztián lett, míg a gyömrői együttesből Blazsán Tamást jelölték a díjra. A díjátadóhoz kapcsolódik a nap egyik legsportszerűbb eseménye, a gyömrői játékosok sorfalat álltak az érmeik átvételére váró kupagyőztes turai labdarúgóknak.
A mérkőzésről készült képek megtekinthetők igazgatóságunk Facebook-oldalán IDE kattintva, a találkozó jegyzőkönyve pedig az MLSZ Adatbankon érhető el IDE kattintva.
A 11. Pest Megyei Kupa-döntő győztese, a Tura VSK csapata
A Pest Megyei Futballdíj-átadó Gáláról és a kupadöntőkről nyilatkozatokkal kiegészített hosszabb beszámolót olvashatnak, a Sportszelet június 15-én, csütörtökön megjelenő lapszámában.
2026-02-27 13:57:58
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
2026-02-27 13:14:32
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
2026-02-26 15:16:51
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2026-02-23 14:41:33
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.
2026-02-25 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-02-24 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24