Puzder János emlékére: Mély gyász ül a megyei sporttársadalmon

2011. január. 03., 13:29   |    

Puzder János emlékére: Mély gyász ül a megyei sporttársadalmon

A Tahitótfalu SE mély megrendüléssel tudatja mindenkivel, hogy Puzder János labdarúgókapus életének 50. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

A Tahitótfalu SE mély megrendüléssel tudatja mindenkivel, hogy Puzder János labdarúgókapus életének 50. évében, 2010. december 24-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Puzder János labdarúgó-pályafutását az MTK-ban kezdte, ahol végigjárva a szamárlétrát a serdülő, az ifjúsági és a felnőtt csapat kapusa volt. Az NB I után az NB II-ben, a GANZ-MÁVAG-ban folytatta, majd a III. Kerületi TTVE-be került, ahol az NB III-as csapatban védett. Az Oroszlány csapatával az NB II-ben szerepelt, majd Szentendrére került az akkor megyei I. osztályú együtteshez. Szentendréről a hasonló osztályú Pomázba igazolt, majd hét és fél évvel ezelőtt került Tahitótfalura barátja és egyben edzője, Turóczi Csaba hívó szavára. A nagypályás futballal párhuzamosan, az utóbbi tíz évben a püspökmajori Baráti Kör sportegyesület kispályás csapatának is oszlopos tagja volt.


In memoriam Puzder János

Karácsony meghitt csendjébe belehasított a döbbenet. Letaglózott bennünket a hír. Szentestén ragadta őt el szeretteitől, barátaitól, csapattársaitól az infarktus. Jani úgy távozott közülünk, ahogyan élt: csendben, szerényen. A futballpályán ugyanolyan volt, mint a magánéletében: megbízható, precíz, odaadó. Imádott játékát, a labdarúgást rajongással, feltétlen alázattal szolgálta 49 évesen is. Védte ő a kaput törött ujjal, kificamodott könyökkel, kiugrott vállal, fájós derékkal is. Mert védeni akart. Nem azért, hogy ő szerepeljen, hanem hogy a csapatát segítse. Élete, a munkához, a sporthoz, a labdarúgáshoz való hozzáállása példaképül szolgálhat a fiatalabb generáció számára. Úgy tervezte, hogy 50 éves korában a tahitótfalui megye I/B-osztályú csapatban fejezi majd be a nagypályás labdarúgást. Puzder János 2011. április 17-én lett volna 50 éves. Isten nyugosztalja!
                                                                    Turóczi Csaba

A Tahitótfalu SE alapot hozott létre és gyűjtést szervez a környékbeli sportegyesületekkel közösen Puzder János özvegyének és hatéves gyermekének a megsegítésére. Puzder János tisztelői a következő, a Dunakanyar Takarékszövetkezetnél nyitott számlaszámra utalhatnak át belátásuk szerinti összeget: 64700021-10001466.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok