Rájátszással folytatódnak a "megye-hármas" bajnokságok

2011. május. 03., 13:11   |    

Rájátszással folytatódnak a "megye-hármas" bajnokságok

Lassan véget érnek a Pest megyei III. osztály alapszakaszának a küzdelmei, azonban a PMLSZ elnökségének augusztusi döntésének értelmében négyfordulós rájátszás következik a bajnokságokban.

Lassan véget érnek a Pest megyei III. osztály alapszakaszának a küzdelmei, azonban a PMLSZ elnökségének augusztusi döntésének értelmében négyfordulós rájátszás következik a bajnokságokban.

Az alapszakasz 22 fordulója után (a Déli csoportban 23. kör volt) a csoportok 1-10. helyezettjeire még összesen 4-4 találkozó vár (a két-két 11. és 12. helyezettre csak 2) a következők szerint: az azonos helyen végzettek előre meghatározott párosításban oda-visszavágós kvázi elődöntőt, majd ezek eredményei alapján ugyancsak oda-visszavágós helyosztót (a két győztes és a két vesztes egymás ellen) játsszanak. Így sor kerül az 1-4., az 5-8., a 9-12., a 13-16., a 17-20., a 21-24., a 25-28., a 29-32., a 33-36., a 37-40., a 41-44. helyek eldöntésére.

A négyesek "elődöntőinek" előre meghatározott párosítása:
1. (odavágó) mérkőzés:
a) Északi csoport - Nyugati csoport
b) Keleti csoport - Déli csoport
A 2. (visszavágó) mérkőzésekre fordított pályaválasztással kerül sor.

A helyosztók előre meghatározott párosítása:
1. (odavágó) mérkőzések:
c) a) mérkőzés győztese - b) mérkőzés győztese
d) a) mérkőzés vesztese- b) mérkőzés vesztese
A 2. (visszavágó) mérkőzésekre fordított pályaválasztással kerül sor.

A fordulók időpontjai: május 21-22., május 28-29., június 4-5., június 10-11.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok