Október 8-án, szombaton a Nyugati, 9-én vasárnap pedig a Keleti csoportban rajtolnak el a küzdelmek az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett regionális női futsalbajnokságban.
Holnap Gyömrőn, az Ignácz Ilona Sportcsarnokban, másnap pedig a Nagykátai Városi Sportcsarnokban veszi kezdetét az első torna 10:00 órától a hölgyek futsal pontvadászatában. S ha már a lebonyolításnál tartunk, fontos megjegyezni, hogy az alapszakasz csoportonként három tornából áll majd, amelynek során mindenki egyszer játszik az aktuális csoportellenfeleivel. A Nyugati csoportba besorolt Komárom-Esztergom megyei Almásfüzítő együttese versenyen kívül szerepel majd a sorozatban, ők az alapszakaszban elért eredményeik alapján kapnak besorolást a rájátszásba. Az alapszakasz csoportjaiban az 1-3. helyen végző, továbbá a százalékosan jobb 4. helyezett csapatok a felső-, míg a többiek az alsóházban folytatják majd a rájátszás küzdelmeit. Az előzetes tervek szerint a rájátszásban már mindenki kétszer játszik majd csoportellenfeleivel, ezzel újabb hat játéknappal bővül a szezonbeli versenynaptár, melyből az első körre még idén, december 10-11-én, míg a további fordulókra már csak jövőre kerül majd sor.
A Nyugati csoport 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/26338/1.html
A Keleti csoport 1. fordulójának programja:
https://adatbank.mlsz.hu/league/59/14/26337/1.html
A regionális női futsalbajnokság versenykiírása IDE kattintva érhető el.
2026-05-15 11:58:16
Az előttünk álló hétvégére vonatkozó időjárási előrejelzések jelentős mennyiségű csapadékot, heves esőzéseket valószínűsítenek, amelyek akár egyes felnőtt labdarúgó-mérkőzések elmaradását is eredményezhetik.
2026-05-08 15:15:16
A Pest vármegyei III. osztály, Déli csoportjának mezőnye a hajrára, azaz az utolsó négy fordulóra megfogyatkozott, az eddigi 14 helyett ugyanis már csak 13 sportszervezet folytatja a bajnokságot, mivel az Újlengyeli DSE férfi felnőttcsapata a múlt hétvégi, 22. forduló előtt létszámproblémák miatt visszalépett.
2026-05-06 11:57:13
Április 29-én, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrum adott otthont a Fair Play Cup regionális döntőjének, ahova – a korábbi évekhez hasonlóan – Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest vármegye legjobbjai érkeztek.
2026-05-06 11:41:03
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottsága június 22-én alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít.
2026-05-18 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-05-14 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-05-06 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24