REGISZTRÁLJ MOST a január 4-i, gödöllői 13. Szakmai Napra!

2019. december. 23., 09:48   |    

REGISZTRÁLJ MOST a január 4-i, gödöllői 13. Szakmai Napra!

Avagy FELHÍVÁS 5 régiós központ (FTC, Honvéd, Kecskemét, MTK, Vasas) alá tartozó klubok Bozsik-korosztályokban dolgozó utánpótlásedzői számára

Kedves Utánpótlásedző!

Ezúton szeretnénk meghívni Téged a 13. alkalommal sorra kerülő hagyományos (Pest megyei) Évindító Futballszakmai Napra, melynek időpontja 2020. január 4. (szombat). A helyszín ezúttal is Gödöllő, a program a „szokásos”, jól bevált: reggel 8-tól edzők kispályás tornája, utána ebéd, majd délután szakmai előadás.

Idén – rendhagyó módon – egyénileg kell jelentkezni (egy – 2 perc alatt kitölthető! – online regisztrációs űrlap kitöltésével, melynek linkje lentebb található) mind a délelőtti tornára, mind a délutáni előadásra. A jelentkezők száma sem a labdarúgótornára, sem az előadásra nincs limitálva, de a tornán – az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság csapatán kívül – játékosként maximum 150 fő vehet majd részt, akiket túljelentkezés esetén a szervezők választanak majd ki, és sorolnak elsősorban régiós elv alapján maximum 15 csapatba (a 16. induló az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság csapata lesz). Az újítás célja, hogy az érintett régiós területek minél több klubjától jöhessenek el január 4-én Gödöllőre, és vehessenek részt a mindig jó hangulatú délelőtti focin és az azt követő előadáson is.

A versenykiírás értelmében a főbb szabályok a játékjogosultságra és egyéb alapelvekre vonatkozóan:
- életkori megkötések: alapvetően 34 év felettiek játszhatnak, de csapatonként max. 3 fő 20 és 34 év közötti játékos szereplése is lehetséges (erre majd figyelnek a szervezők a focira jelentkezők elosztásánál);
- csapatok játékoslétszáma: maximum 10 fő;
- elsősorban arra törekszünk, hogy egy csapat lehetőség szerint egy RUK (azon belül pedig egy Bozsik-központ) sportszervezetei alá tartozó kluboknál dolgozó edzőkből álljon;
- a csapatvezetőket a nevezés lezárását követően fogjuk kijelölni (ők gondoskodnak majd – többek között – a csapat mezéről);
- minden pályára lépőnek törekednie kell minél több, a régióban dolgozó edzőt a tornára „szurkolóként”, a délutáni szakmai előadásra hallgatóként elhozni;
- túljelentkezés esetén elsőbbséget élveznek azok az edzők, akik Pest megyei sportszervezetnél tevékenykednek és/vagy egyesületüket egyedül, kisebb számban képviselik.

További FONTOS tudnivalók:
- a szakmai nap ingyenes;
- a tornán résztvevő edzők ebédre az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság vendégei;
- a sorsolást a szervezők december 31-éig elkészítik és a Facebook-on (facebook.com/pmlsz), valamint a pest.mlsz.hu oldalon közzéteszik;
- jelentkezni december 27-éig (péntekig), IDE kattintva lehet
(A jelentkezésről a rendszer automatikus válaszüzenetet küld, amennyiben ez a levél nem érkezne meg, akkor vagy hibásan adtad meg az ímél címedet, vagy nem küldted el a jelentkezést!)

A szakmai előadás 14:30 órakor kezdődik, helyszíne a Gödöllői Egyetem területén található Alma Mater Étterem (2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.).
Előadó: Róth Antal szövetségi edző
Az előadás címe: Az U17-es labdarúgó-világbajnokság értékelése az utánpótlás-nevelés tükrében

Hajrá, várjuk a regisztrálásokat a kispályás edzői tornára és az azt követő szakmai előadásra!


További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok