Pest megyében immáron harmadik éve a strandfoci jegyében zajlik a nyári szünet; igazgatóságunk évről évre egyre több korosztályban és egyre nagyobb csapatlétszámmal rendez bajnokságokat. Idén hat korosztályban már összesen 73 csapat nevezett a küzdelmekre.
Irány az országos döntő!
Az idősebb korosztályok (U19, U16 és U14) tekintetében a megyei verseny egyben selejtezőt is jelentett az országos küzdelmekre. Pest megyéből mindhárom korosztályban a megyei bajnok és a második helyezett szerzett jogot az országos középdöntőkön való szereplésre.
Az U19-es korosztályban az FC Dabas a középdöntő „A” csoportjában, míg az Aramis SE a „B” csoportban küzdhet tovább. A mérkőzések július 26-án, szerdán 12:30-kor kezdődnek a budakalászi Lupa Prémium Strandon. Az U16-os megyei bajnokság első két helyezettje, a bajnok Kistarcsai VSC és a Városgazda Utánpótlás Akadémia egy középdöntős csoportba került, a találkozókra szintén a Lupa Prémium Strandon kerül sor, július 25-én, kedden 10 órától. A 14 éveseknél is egy csoportban küzdenek a Pest megyéből továbbjutó csapatok (a Gödöllői SK és a Városgazda Utánpótlás Akadémia), az ő esetükben július 26-án, szerdán 8:30-kor kezdődnek a középdöntős összecsapások a Lupán.
Igazgatóságunk idén első alkalommal felnőtt női bajnokságot is kiírt, erre a nevező csapatok kérése nyomán augusztus 12-én kerül sor, a helyszín még egyeztetés alatt áll.
Az alábbiakban megtekinthető az U19-es és az U16-os négyes döntőkről készült videós összeállításunk, míg az eseményről készült fényképek IDE kattintva érhetők el.
2026-02-27 13:57:58
Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.
2026-02-27 13:14:32
Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.
2026-02-26 15:16:51
Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.
2026-02-23 14:41:33
A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.
2026-02-25 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-02-24 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24