Rekordszámú résztvevővel rajtolt el a 2017/2018-es Futsal7vége-sorozat

2017. december. 15., 13:47   |    

Rekordszámú résztvevővel rajtolt el a 2017/2018-es Futsal7vége-sorozat

A központilag – 2002 és 2008 között a Sportszelet elődje, a Budapesti Futball 7 című sportlap, onnantól pedig a mindenkori Pest megyei szövetség által – szervezett téli teremtornák történetében másodszor fordult elő, hogy az aktuális versenyév (jelenleg ugyebár a 2017/2018-as) sorozata már az év végén elkezdődött, nem csupán januárban. Pest megyében rekordmennyiségű sportszervezet soha nem látott számú csapata nevezett a páratlan népszerűségnek örvendő Futsal7végére.

December második hétvégéjén – soha eddig ilyen korán még nem – a három legkisebb korosztály (U11, U13, U15) számára megkezdődtek a Futsal7végék küzdelmei. Szombaton és vasárnap 14 Pest megyei és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei település 18 csarnokában (Dunakeszin, Érden és Gödöllőn két-két teremben is) pattogott, illetve természeténél fogva inkább gurult a labda reggeltől estig.

E két nap összesen 81 klub 118 csapatának – a minden gyermek számára elegendő játéklehetőség biztosítása érdekében néhányan több keretre osztották játékosaikat – közel ezer labdarúgója léphetett pályára a három korosztály két-két (I. és II.) osztályában megrendezett 23 csoport 261 darab, egyaránt 2x15 perces mérkőzésén. A téli, korábban általában "holtszezonnak” hívott időszakra Pest megyében már régóta nem fogható, hogy tétlenül telne: az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága kiemelkedően sok futsalbajnokságot szervez hosszú évek óta.

 

A futsalszezon elindulása kapcsán Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója elmondta: – A 130 és fél óra tömény focit jelentő 261 darab U11-es, U13-as és U15-ös futsalmérkőzést a helyszíneken összesen 47 munkatársunk – játékvezetők, időmérők, lebonyolítók – felügyelte az első hétvégén, s rajtuk kívül is többen otthonról láttak el ügyeleti jelleggel feladatokat, illetve érdeklődőként magam is kilátogattam néhány tornára. Elfogultság nélkül mondhatom: nagyon jó hangulatú mérkőzéseket, sok kiváló megoldást, rengeteg tehetséges gyermeket, számos jó pedagógiai és szakmai érzékről tanúbizonyságot tevő edzőt és több, rendkívül alázatosan ügyködő játékvezetőt láthattunk kollégáimmal. Kifejezetten pozitív élményeket adott a Futsal7vége idei első két játéknapja, úgy érezhettem, hogy megérte az a temérdek munka, amelyet igazgatóságunk munkatársai elhivatottan, felelősségteljesen végeztek el az elmúlt hetekben. Így aztán a múlt hétvégi tornákat követő hétfői megbeszélésen valamennyien abban a hitben ugorhattunk fejest az újabb feladattengerbe, hogy van értelme azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a Pest megyei labdarúgás érdekében folyamatosan kifejtünk. Konkrétan a Futsal7végék lebonyolításában pedig még töméntelen tennivalónk lesz a február végéig előttünk álló időszakban.

– Nézegetve a csapatszámos kimutatásokat, nem csak az tűnik szembe, hogy az országban messze itt a legnagyobb a futsalaktivitás, hanem az is, hogy az egy évvel ezelőtti Pest megyei futsalversenyeken 222 csapat vett részt, míg az idei nevezések száma 378-at mutat...

– Azt gondolom, a megyei igazgatóságok szintjén a feladatunk adott – és azt munkatársaimmal Pest megyében el is látjuk: a nagypályás futballszezont kiegészítve az őszi idény vége után minél előbb, minél több korosztályos bajnokságot szervezve kell inspirálni a klubokat, hogy a téli holtszezont is töltsék meg játékkal: erre Pest megyében kiváló lehetőségeket teremtünk immáron 2002 óta – kezdetben hagyományos 5+1-es, 2008 óta pedig 4+1-es futsalszabályok szerint – a klubok számára, amelyek közül mind többen ismerik fel megyehatárainkon innen és túlról is a teremfoci és a megnövelt versenyidőszak pozitív hatásait. Mindezt pedig TAO-pályázati rendszerének keretein belül támogatja, ösztönzi is a Magyar Labdarúgó Szövetség. Meggyőződésem szerint az a sportszervezet jár el felelősen, amely teljes körű futballtevékenységet kínálva sportolóinak ősszel és tavasszal a labdarúgó-, télen pedig a futsalbajnokságokban foglalkoztatja őket.

December 16-án és 17-én, az előző hétvégéhez hasonló lendülettel dübörög tovább a Futsal7vége-sorozat, melyen az U11-es, az U13-as és az U15-ös korosztályok bajnokságának 2. fordulójára kerül sor. 18 helyszínen összesen 240 mérkőzésre kerül sor, ami országos viszonylatban egyedülállónak számít. Ez azonban még mindig nem a vége, hiszen előreláthatólag december 22-én, pénteken és december 30-án, szombaton több – egyelőre még nem véglegesített – helyszínen is korábbról elmaradt, illetve januárról előrehozott találkozókat rendeznek meg. Az új esztendőben január 6-án és 7-én folytatódik majd a Futsal7vége-sorozat. Ahogy azt az előző hétvégén már láthatták az eseményt figyelemmel kísérők, az egyes helyszínekről ezúttal is jelentkezünk képes beszámolóinkkal, rövid összefoglaló tudósításokkal. Az eredmények emellett az http://adatbank.mlsz.hu oldalon is nyomon követhetők.

 A Pest Megyei Igazgatóság mellékelt táblázatos kimutatásából a hivatalos Pest megyei kispályás korosztályos teremlabdarúgó-versenyekben résztvevő csapatok számának változásai követhetők nyomon. 


További hírek

Általános
TAO: tájékoztató fontos információkról

2026-02-05 08:45:02

TAO: tájékoztató fontos információkról

Elérhetőek a TAO 2026/2027. évi Sportfejlesztési Programok értékelésének alapelvei, valamint az Elszámolási Szabályzat és annak mellékletei. Ezen felül az alábbiakban szeretnénk néhány fontos információt kiemelni – a hamarosan esedékes – pályázati beadással kapcsolatban.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

2026-01-29 15:37:32

Pest Vármegyei Futsal7végék: négyes döntő a férfiaknál; az öregfiúk a vigaszággal folytatják

Január utolsó és február első napján ismét teljes fordulatszámon folytatódnak a Pest Vármegyei Futsal7végék, szombaton 14:00 órától a Törökbálinti Sportközpontban az idén jubiláló férfi felnőtt mezőny négyes döntőjét rendezik, amelynél a végjátékba ezúttal a címvédő Bromit mellett a 2023-ban negyedik helyen végző Inárcs, valamint két újonc együttes, a Veresegyház LUA és a Zsámbok jutott be. Az oda-visszavágós lebonyolítású elődöntőkben a Bromit a Veresegyházzal, az Inárcs pedig a Zsámbokkal mérkőzik a döntőbe jutásért, amely 17:35-kor kezdődik.

Általános
MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

2026-01-23 14:19:19

MLSZ Grassroots Alap edzőképző tanfolyamok indulnak

Az MLSZ Edzőképzési Intézete 12 darab MLSZ Grassroots Alap tanfolyamot hirdet a 2025/2026-os szezon tavaszi félévében. Pest vármegyében Dabason, a Wellis Sportparkban fog indulni képzés.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

2026-01-23 14:16:18

Pest Vármegyei Futsal7végék: öregfiúk rajt öt csoportban

A központi középiskolai felvételik miatt ezen a hétvégén rendhagyó módon (csaknem) egynapos lesz a Pest Vármegyei Futsal7végék soron következő fordulója, mely alól csak az idén 14. alkalommal rajtoló öregfiútorna rajta képez kivételt, ennek E-csoportja ugyanis szombaton, 15:45-től Üllőn lép majd pályára. A hétvégi Futsal7vége-programban szereplő kilenc helyszínen ezúttal 139 mérkőzést játszanak majd a csapatok.

Értesítők, információk

2026-02-02 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.02.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-28 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.01.28)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok