Sikeres D-licences tanfolyam Százhalombattán

2009. november. 25., 11:33   |    

Sikeres D-licences tanfolyam Százhalombattán

November 20-22-e között három napon át Százhalombattán a helyi Labdarúgó Klub sporttelepén rendezte meg a PMLSZ Edző- és Utánpótlás-nevelési Bizottsága Batári Csaba szakbizottság-vezető szervezésében a D-licences edzőképző tanfolyamot, melyen 26 hallgató vett részt.

November 20-22-e között három napon át Százhalombattán a helyi Labdarúgó Klub sporttelepén rendezte meg a PMLSZ Edző- és Utánpótlás-nevelési Bizottsága Batári Csaba szakbizottság-vezető szervezésében a D-licences edzőképző tanfolyamot, melyen 26 hallgató vett részt.

Elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vettek részt a leendő edzők, akik nem csupán Százhalombatta környékéről, hanem Gödöllőről, Nagykátáról, valamint Fejér megyéből is érkeztek a kurzusra. Batári Csaba, a tanfolyam szervezője elégedetten nyugtázta az első három napon történteket, hiszen úgy érzi, sikerült megfelelő színvonalon és szakszerűen felépített elméleti és gyakorlati ismereteket a hallgatók elé tárni. Batári honlapunknak elmondta, a november 27-29. közötti záró háromnapos ,,összetartáson" Varga András, a PMLSZ JB elnökségi tagja, a szentendrei kihelyezett versenybizottság vezetője a játékvezetésről, Bihariné Pásztor Irma okleveles egészségügyi szakoktató élettani ismeretekből és elsősegélynyújtásból, Borsos Vilmos egykori élvonalbeli labdarúgó pedig a kapusedzéssel kapcsolatban tart majd előadást.

A PMLSZ D-licences tanfolyamán óralátogatóként részt vett Németh Antal, A-licences szakember, a PMLSZ NUPI-NUSI koordinátora, az Arany Ászok Pest megyei I. osztályban az őszt első helyen záró Viadukt-Biatorbágy edzője is, aki így értékelte az első három napot:

,,Örömteli volt szembesülni azzal, hogy a tanfolyamon jobbára olyan hallgatók vettek részt, akik egykori, illetve még jelenleg is aktív labdarúgók, és sokan dolgoztak vagy dolgoznak már gyermekcsapatok mellett, tehát kellő fogalommal rendelkeznek az edzőséget illetően. Az előadások és a gyakorlatok gördülékenyek és színvonalasak voltak, Batári Csaba kollégám remek munkát végzett mind a szervezés, mind a pedig a szakmai részt illetően, aki egyúttal arra is megkért, hogy a következő hétvégi előadásokon, illetve az ezt követő vizsgán is vegyek részt, s ennek örömmel eleget is teszek majd."


További hírek

Általános
Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

2026-04-27 15:51:23

Húsz egyesület kapott Pest vármegyei I. osztályú licencet

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság 2026. április 23-ig bezárólag elbírálta valamennyi, hozzá beérkezett Amatőr Licenc-kérelmet. A jelenlegi „vármegye-egyes” mezőnyből két egyesület, a FÉMALK-Dunavarsányi TE és a Pilisi LK NB III-ra, az MLSZ-központ felé adta be kérelmét, melyeket az MLSZ Versenybizottsága bírál majd el.

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok