Sorsoltak: Békés megye az első ellenfél a válogatottak tornáján

2015. november. 02., 15:34   |    

Sorsoltak: Békés megye az első ellenfél a válogatottak tornáján

Ma délelőtt a házigazda Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság székházában tartották a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája 2. (Közép- és délkelet-magyarországi) csoportjának sorsolását, melyen eldőlt, hogy Pest megye csapata mindkét napon délután 13, illetve 16 órakor lép majd pályára.

Ma délelőtt a házigazda Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság székházában tartották a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája 2. (Közép- és délkelet-magyarországi) csoportjának sorsolását, melyen eldőlt, hogy Pest megye csapata mindkét napon délután 13, illetve 16 órakor lép majd pályára.

A Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája harmadik sorozatára kerül sor november utolsó hétvégéjén. A 19 megyei és a fővárosi amatőrválogatottat területi alapon négy, egyaránt 5 fős csoportba osztották - ezek a csoportbeosztások minden kiírásban változatlanok. A Pest megyei válogatott a 2. (Közép- és délkelet-magyarországi) csoport tagja Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyével együtt. 2013 júliusában Békés megye volt a szervező, akkor Csongrád megye nyerte a csoportot (Pest megye ötödik lett) Gyulán; 2014 végén Pest megye rendezőként végzett a csoport élén Cegléden, és került be a makói négyes döntőbe, ahol aztán az egész sorozatot megnyerte. A 2-es csoport erősségére jellemző tehát, hogy aki megnyerte a selejtezőt, az utána az országos tornán is első lett.

November 2-án, hétfőn délelőtt Kecskeméten - itt, a Széktói Stadionban rendezik majd meg a csoportselejtező tornát -, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának hivatalában technikai értekezlet keretében megtartották a 2-es csoport sorsolását. Az értekezletet Losonczy László Bács-Kiskun megyei igazgató tartotta, amelyen megjelent a házigazdák részéről Kerpics Ferenc vb-titkár, Nyitray András sajtófelelős és Vanó Sándor, a csapat edzője. Az összejövetelen jelen volt továbbá Szpisják Zsolt Békés megyei igazgató, Varga Zsolt Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgató, míg Pest megyét Benkő Tamás igazgató, Boross Tamás sajtófelelős, valamint Antalics Ádám, a 3. Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája nyolcas döntőjének kommunikációs vezetője képviselte.

Minden igazgató kihúzta a sorsolási tervszámokat, mely alapján a 2-es (Közép- és délkelet-magyarországi) csoport programja:

2015. november 28., szombat:
1. forduló
10.00: Békés megye - Jász-Nagykun-Szolnok megye
11.30: Csongrád megye - Bács-Kiskun megye
2. forduló
13.00: Pest megye - Békés megye
14.30: Jász-Nagykun-Szolnok megye - Csongrád megye
3. forduló
16.00: Bács-Kiskun megye - Pest megye

2015. november 29., vasárnap:
3. forduló
10.00: Békés megye - Csongrád megye
4. forduló
11.30: Jász-Nagykun-Szolnok megye - Bács-Kiskun megye
13.00: Pest megye - Csongrád megye
5. forduló
14.30: Békés megye - Bács-Kiskun megye
16.00: Jász-Nagykun-Szolnok megye - Pest megye

A sorsolásról készült képeket megtekinthetik az MLSZ PMI facebook oldalán, ide kattintva.

Korábbi kapcsolódó közleményünk:
- Amatőrválogatott: Érden egyeztetett a szakmai stáb

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok