Súlyos sérülés miatt indult vizsgálat

2017. április. 05., 08:44   |    

Súlyos sérülés miatt indult vizsgálat

Sajnálatos sérülés történt a Pest megyei első osztályú felnőtt bajnokság március 25-én rendezett Dabas II. – Gödöllő megyei I. osztályú bajnoki mérkőzésén. Noha a sérülést szabálytalanságával előidéző dabasi játékosnak a játékvezető csupán sárga lapot mutatott fel, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága – a hatályos Fegyelmi Szabályzat előírásainak megfelelően – a sérülés körülményeinek teljes körű kivizsgálása érdekében a mérkőzést követő első ülésén, március 29-én részletesen foglalkozott az esettel.

A szövetségi ellenőr jelentése alapján bizonyítást nyert, hogy a 2017. március 25-én 15 órakor kezdődő Dabas II. – Gödöllői SK megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-mérkőzés 85. percében a hazaiak játékosa, Farkas Roland által elkövetett szabálytalanság – hátulról gáncsolta az őt a labdával kicselező gödöllői Pap Tamást – súlyos sérülést eredményezett. Pap Tamás a bal lábszárát fájlalva a földön maradt, ápolásra szorult, és hordágyon kellett levinni a pályáról. A kihívott mentő kórházba szállította, ahol – a gödöllőiek elmondása szerint – az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a futballistának eltört a szárkapocscsontja, így az idei szezonban már aligha léphet pályára. A tényállás kiegészítése és pontosítása céljából a sérülést szenvedett labdarúgótól bekért ambuláns lap április 4-én érkezett be a szövetségbe. Az ambuláns lapon szereplő diagnózis – amelyet az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet Merényi Gusztáv Kórházának traumatológiai szakambulanciáján állítottak ki a mérkőzés napján, március 25-én, 18 óra után nem sokkal – hivatalosan is megerősítette az eddig ismert információkat: Pap Tamás a bal lábán szárkapocscsonttörést szenvedett. Az ügy a Fegyelmi Bizottság április 5-i ülésén folytatódik.

További hírek

Általános
Fontos figyelmeztetések az évad előtt

2025-08-14 14:44:24

Fontos figyelmeztetések az évad előtt

A közelgő kupa- és bajnoki rajt előtt újfent felhívjuk a figyelmüket az alábbi fontos teendőkre.

Általános
Augusztus 29-ig lehet nevezni az MLSZ PVMI futsalbajnokságaira

2025-08-12 13:54:14

Augusztus 29-ig lehet nevezni az MLSZ PVMI futsalbajnokságaira

Ezúton értesítjük, hogy 2025. augusztus 29-ig lehet nevezni az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság futsalversenyeire, a fiú U15-ös és a B. Nagy Zoltán regionális női felnőtt futsalbajnokságra. A pontvadászatokra – melyekről bővebb információk lentebb olvashatók – az IFA-rendszeren keresztül lehet nevezni (melyek a futsal fülön találhatók, a Pest /vár/megyei versenyek között).

Általános
Új tájékoztató a sportorvosi szűrésre nem kötelezett korosztályok esetében az orvosi igazolás megszerzéséről

2025-08-12 11:48:32

Új tájékoztató a sportorvosi szűrésre nem kötelezett korosztályok esetében az orvosi igazolás megszerzéséről

Mint arról korábban már beszámoltunk, azon játékosoknak, akik „csak” az MLSZ OTP Bank Bozsik Egyesületi Labdarúgó Programban (az U7-U9-es fesztiválokon vagy az U11-es tornákon) és/vagy az MLSZ Leány Regionális U10-es és/vagy U12-es tornasorozatain és/vagy a területi igazgatóságok által szervezett U9-es és/vagy U11-es (őszi-tavaszi és/vagy téli) futsaltornákon szerepelnek, nem kell sportorvosi vizsgálaton részt venniük.

Általános
Új szabályok a pályán – az IFAB és az UEFA irányelvei alapján

2025-08-08 13:09:10

Új szabályok a pályán – az IFAB és az UEFA irányelvei alapján

A 2025/2026. évi labdarúgószezontól kezdve több, új szabályváltozás lép életbe a Nemzetközi Labdarúgó-szabályalkotó Testület (IFAB) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) iránymutatása szerint. A változások célja, hogy a játék gyorsabb, következetesebb és sportszerűbb legyen minden szinten.

Értesítők, információk

2025-08-19 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.08.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-07-18 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.07.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

2025-06-19 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.06.19.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

Szponzorok