Súlyos sérülést szenvedett a gödöllői Nagy Tamás

2015. augusztus. 24., 04:36   |    

Súlyos sérülést szenvedett a gödöllői Nagy Tamás

Jó iramú, lüktető mérkőzésen győzött Veresegyházon a Gödöllői SK felnőtt csapata a Pest megyei I. osztályú bajnokság második fordulójában vasárnap délután. A vendégek örömébe azonban sajnos komoly üröm vegyült: a 77. percben egy szerencsétlen összecsúszás során súlyos sérülést szenvedett csapatuk legjobbja, a 26 esztendős Nagy Tamás, akit lábtörés gyanújával a mentők szállítottak kórházba.

Jó iramú, lüktető mérkőzésen győzött Veresegyházon a Gödöllői SK felnőtt csapata a Pest megyei I. osztályú bajnokság második fordulójában vasárnap délután. A vendégek örömébe azonban sajnos komoly üröm vegyült: a 77. percben egy szerencsétlen összecsúszás során súlyos sérülést szenvedett csapatuk legjobbja, a 26 esztendős Nagy Tamás, akit lábtörés gyanújával a mentők szállítottak kórházba.



Két, zömében fiatal labdarúgókból álló, motivált csapat találkozott Veresegyházon szép számú közönség előtt. A találkozó elején gyors gólváltást láthattak a jelenlévők: a 3. percben Radics Dávid a hazaiaknak szerzett vezetést, amit egy perccel később Nagy Tamás egalizált. Ezt követően jó iramú, ízig-vérig szomszédvár-rangadóhoz méltóan küzdelmes, élvezetes, kifejezetten jó meccset játszottak a felek, mindkét együttes próbálta megszerezni a győztes találatot. A találkozó 77. percében a félpályához közel, de már a hazaiak térfelén egy elveszettnek tűnő labdára körülbelül egyszerre csúszott rá a veresegyházi Olay Balázs és a gödöllői Nagy Tamás: a labdát a hazai játékos érte el előbb, a két játékos lába találkozott, mindketten a földön maradtak. Nagy Tamás azonnal jelezte, hogy nagy a baj: "Eltört a sípcsontom!"

A játékvezető természetesen azonnal megállította a játékot, a kispadokról a pályára szaladtak segíteni, a lelátóról azonnal hívták a mentőket, akik 18 perc múlva értek a helyszínre. Közben a súlyosan megsérült labdarúgót hordágyon a pályán kívülre helyezték, az ugyancsak megsérült veresegyházi Olay Balázst is le kellett cserélni. Tegyük gyorsan hozzá: az esetnél nem történt szabálytalanság, mindkét labdarúgó nagy elánnal, saját testi épségét nem kímélve próbálta elrúgni a labdát. A játék folytatódott, a találkozó hajrájában a vendégek Koziorowski Richárd révén megszerezték a győztes gólt.

Éppen a lefújáskor érkezett meg a mentő, az első diagnózis szerint Nagy Tamás sípcsonttörést szenvedett, az orvos gyors műtéti beavatkozást prognosztizált. Éppen mielőtt a mentőautóba helyezték volna a szerencsétlenül járt labdarúgót, akkor érkezett meg édesapja, Nagy Imre, aki korábban az NB III-as Kistarcsa kapusa volt, jelenleg a GSK női csapatának trénere, valamint a sérült futballista sógora, Baranyai Zoltán, szintén korábbi kistarcsai játékos. Nagy Tamással a váci kórház traumatológiai osztályára távozott a rohamkocsi. A találkozó után a gödöllőiek edzője, Szász Ferenc mélységesen letörve mormolta szinte csak maga elé, hogy már éppen Nagy lecserélését tervezte, amikor megtörtént a baj, és hogy bár ne nyertek volna, csak ne történt volna meg a sérülés… Miután a játékost a mentőbe fektették, a gödöllőiek két szimpatizánsa a lábtörést szenvedett labdarúgó barátnőjének ajándékozta a szurkoláshoz használt GSK-zászlót, aki meghatódva fogadta el az ereklyét.

A Gödöllő sikere megérdemelt, a férfiasan kemény küzdelemből ezúttal ők kerültek ki győztesen - sajnos vezéráldozatot követelve. Nagy Tamás sérülése mérhetetlenül sajnálatos, a kiváló labdarúgónak mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk; egyúttal reméljük, hogy a veresegyházi Olay Balázs sérülése megközelítőleg sem ilyen súlyos!

- A Veresegyház - Gödöllő 1-2 (1-1) mérkőzés jegyzőkönyve

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok