Szakmai érvek az U11-es, U13-as és U15-ös futsalbajnokságokban való részvétel mellett

2013. november. 07., 09:31   |    

Szakmai érvek az U11-es, U13-as és U15-ös futsalbajnokságokban való részvétel mellett

Németh Pétert, az Aramis SE oszlopos tagját, 78-szeres magyar válogatott futsaljátékost, nem mellesleg az előző évben az U11-esekkel megyei aranyérmet, az U13-asokkal pedig negyedik helyet elért edzőt kértük fel, mondjon néhány szót, miért érdemes benevezni a Pest megyei utánpótlás-futsalbajnokságokba.

Németh Pétert, az Aramis SE oszlopos tagját, 78-szoros magyar válogatott futsaljátékost, nem mellesleg a Sülysápi Gyerekfoci együttesével az előző évben az U11-esekkel megyei aranyérmet, az U13-asokkal pedig negyedik helyet elért edzőt kértük fel, mondjon néhány szót, miért érdemes benevezni a Pest megyei utánpótlás-futsalbajnokságokba.



"Nagyon örültem annak, hogy a tavalyi év futsalbajnokságainak idén is lesz folytatása. Egyrészről azért tartom fontosnak, mert így a gyerkőcök/fiatalok versenyeztetése a téli időszakban is megoldódik. Másrészt a futsalnak köszönhetően fejleszthetik a technikai tudásukat, a labda nélküli helyezkedésüket, a játék közbeni gondolkodásukat, hiszen rá vannak kényszerítve a gyors döntéshozatalra. Abból a szempontból is pozitív a megmérettetés, hogy ezáltal közelebb kerülhet a sportág az emberekhez és remélhetőleg egyre többen barátkoznak meg a 4+1-es játék szépségével, élvezhetőségével, nézhetőségével. Ez pedig hosszútávon a válogatott megítélése szempontjából is lényeges dolog."

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-10 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.10)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok