Szakmai javaslatok a jövő évi versenykiírásokhoz

2009. május. 26., 05:18   |    

Szakmai javaslatok a jövő évi versenykiírásokhoz

A Pest Megyei Labdarúgó Szövetségben hétfőn szakmai megbeszélésre került sor, amelyen részt vett Ofella Zoltán utánpótlásért felelős elnökségi tag, Németh Antal és Varga Károly, a szövetség MLSZ-NUPI-koordinátorai, Batári Csaba, az Edző- és Utánpótlás-nevelési Bizottság vezetője, valamint Benkő Tamás főtitkár. A szakmai érvelésektől - pró és kontra - hangos tanácskozás végére megszületett az alábbiakban ismertetett szakmai javaslatcsomag a PMLSZ 2009/2010. évi versenykiírásaihoz, amely hamarosan az elnökség elé kerül. A szövetség lehetőséget nyújt az érintett klubok sportvezetői számára mindennek véleményezésére annak érdekében, hogy a szakmai kívánalmak érvényesülése mellett azok véleménye is bekerülhessen e javaslatcsomagba, akik tulajdonképpen működtetik, végzik az utánpótlás-nevelést Pest megyében.

1., Kötelezően indítandó korosztályos csapatok
A kötelezően szerepeltetendő utánpótlás-korosztályokra az alábbi javaslat született:
Pest megyei I. osztály
Kötelező: U19, U16, U11, U9, U7
Ajánlott: U13
Pest megyei I/B osztály
Kötelező: U19, U16, U11, U9, U7
Ajánlott: U13
Pest megyei II. osztály
Kötelező: U19, U16 vagy U13 (a másik ajánlott)
Ajánlott: U16 vagy U13 (a másik kötelező), U11, U9, U7
Pest megyei III. osztály
Ajánlott: U19, U16, U13, U11, U9, U7
Az U13-as korosztályban szabadon választható nagypályás vagy 3/4 pályás csapat indítása.

2., Fiatalkorú játékosok szerepeltetése
A kötelezően szerepeltetendő labdarúgó(k) száma és életkora meghatározásában az alábbi javaslat született:
Pest megyei I. osztály: 2 (kettő) fő
Pest megyei I/B osztály: 1 (egy) fő
Pest megyei II. osztály: 1 (egy) fő
Korosztály: 1989. január elsején vagy az után születettek.

3., Korosztályok meghatározása
U19: 1991. január 1. és 1993. december 31. között születettek;
U16: 1994. január 1. és 1996. december 31. között születettek;
U13: 1997. január 1. és 1998. december 31. között születettek.

4., Túlkorosok szerepeltethetősége
A túlkoros labdarúgók szerepeltetésére az alábbi javaslat született:
U19-ben: 5 (öt) fő nevezhető, 3 (három) tartózkodhat egyszerre, egy időben a pályán. Korosztálya: 1989. január elsején vagy az után születettek;
U16-ban: nem szerepeltethető túlkoros játékos;
U13 nagypályán: 3 (három) fő nevezhető, 3 (három) tartózkodhat egyszerre, egy időben a pályán;
U13 3/4 pályán: 3 (három) fő nevezhető, 2 (kettő) tartózkodhat egyszerre, egy időben a pályán.

5., Cserékre vonatkozó külön előírás (U16-ban és U13-ban)
Az U16-os és U13-as bajnoki mérkőzésen a jegyzőkönyvbe beírt valamennyi játékost kötelező pályára küldeni (becserélni) a szünetben, a lecserélt játékos ugyanakkor visszaállhat a második félidőben olyan labdarúgó helyére, aki a mérkőzés kezdetétől a pályán tartózkodik.

6., Változások az U13 3/4 pályás előírásokban
A javaslat szerint a játékidő 2x30 percre csökken, a létszám viszont 9+1 főre nő.

A fenti javaslatcsomag ebben a formában kerül az elnökség elé. A PMLSZ elnöksége ezúton is kéri a sportszervezeteket, hogy ezen szakmai javaslatokról alkotott véleményeiket mielőbb küldjék meg az elnokseg@pmlsz.hu címre annak érdekében, hogy azokat a grémium tagjai figyelembe tudják venni a versenykiírások elfogadásakor.

További hírek

Általános
Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

2026-04-22 11:06:03

Fair Play Cup: a lányoknál dabasi, a fiúknál pedig dunakeszi aranyérmet hozott a Pest vármegyei területi döntő

Április 16-án, csütörtökön, a gödöllői Szűcs Lajos Sportcentrumban összesen 8 lány és 13 fiú együttes részvételével zajlott le a Fair Play Cup 2025/2026-os kiírásának Pest vármegyei területi döntője. A lányoknál a győzelmet az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, a fiúknál pedig a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanulói szerezték meg.

Általános
Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

2026-04-21 10:17:24

Fontos információ a sportorvosi vizsgálattal kapcsolatban

Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmüket a sportorvosi vizsgálatok során történő páciensazonosítással kapcsolatos információról.

Általános
Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

2026-04-15 17:00:29

Május 25-én kerül sor a Pest Vármegyei Kupanapra

Hivatalossá vált, hogy idén 2026. május 25-én, azaz pünkösdhétfőn rendezik a Pest Vármegyei Kupanapot, amelynek keretében a 13. női és a 19. férfi fináléra kerül sor. A helyszín – zsinórban ötödik alkalommal – ezúttal is Cegléd, a Zsengellér Gyula Sportcentrum lesz.

Általános
Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

2026-04-15 11:59:58

Grassroots Játékmester tanfolyam indul 2026. május 5-én

A Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete „Grassroots Játékmester” tanfolyamot indít Pest vármegyében. A Grassroots Játékmester képzés célja, hogy a labdarúgásban nem foglalkozásszerűen tevékenykedő személyek alapfokú ismereteket szerezzenek az amatőr labdarúgásról.

Értesítők, információk

2026-04-27 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.27.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-23 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.23)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok