Szezonzárás – Bajnokok Tornája küzdelmekkel

2017. május. 26., 13:52   |    

Szezonzárás – Bajnokok Tornája küzdelmekkel

A 2016/2017. évi Pest megyei labdarúgó-bajnokságok befejezését követően – az utolsó „szó” jogán – ebben az évben is megmérkőznek egymással az adott korosztályok egyes csoportjainak bajnokai a Pest megyei Bajnokok Tornája keretében, s az első megmérettetésekre már a hétvégén sor kerül.

A tornákat kiíró MLSZ Pest Megyei Igazgatóság szándékai szerint idén az alábbi Bajnokok Tornája küzdelmekre kerül sor: Pest megyei U14-es, U16-os, U19-es (mely egyben Salga Lajos Emléktorna is); II. és III. osztályú férfi felnőtt, öregfiú, valamint női ¾ pályás bajnokság. A megmérettetések megrendezésének célja – természetesen az önfeledt játék mellett – ezúttal is az, hogy az adott korosztályban azonos bajnoki szinten lévő, de különböző csoportokban aranyérmet szerzett csapatok összemérhessék erejüket, egymás között, egyenlő feltételek mellett eldöntve azt, hogy ki a mögöttük hagyott bajnoki év abszolút győztese, a bajnokok bajnoka. S akkor most nézzük, hogy az előttünk álló napokban mely korosztályok aranyérmesei küzdenek meg egymással! Május 27-én (szombaton), 10:00-tól, a GEAC-sporttelepen (Főnix ISE-Gödöllő /II. o., Észak; Isaszegi SE /II. o., Kelet/; Péceli SSE /II. o., Közép/), míg egy nappal később szintén 10:00-tól Alsónémediben (Albertirsa SE /II. o., Délkelet/, Alsónémedi SE /II. o., Dél/, Törökbálint LASE /II. o., Délnyugat/) feszül egymásnak három-három U14-es alakulat, hogy eldöntse, mely két (a csoportelsők) gárda jut a négyes döntőbe. A harmadik selejtezőt május 31-én (szerdán) 18:00-tól játsszák Dunakeszin, ahol a Városi SE-Dunakeszi (II. o., Északnyugat) fogadja a II. osztály, Nyugati csoportjának bajnokát, a Pilisvörösvári UFC-t, míg az I. osztályú bajnok, a Nagykáta SE erőnyerőként várhatja a folytatást. (A részletes program, azaz a mérkőzések már megtalálhatók az adatbankon.) A négyes döntő helyszínét és időpontját – a továbbjutók ismeretében, előzetes egyeztetést követően – a versenybizottság jelöli majd ki. Az U16-os korosztályban mindössze egy selejtező mérkőzésre kerül sor, melyen a II. osztály százalékosan leggyengébb eredményt elért két bajnoka, a Városi SE-Dunakeszi és a Bagi TC csap össze május 28-án (vasárnap) 09:30-tól Dunakeszin, a Magyarság Sporttelepen. A selejtezőből a találkozó győztese jut a négyes döntőbe, ahol a többi három csoport aranyérmesével, az I. osztályú bajnok Kistarcsai VSC-vel, a KID FC-Abonnyal (II. o., Délkelet) és a Taksony SE-vel (II. o., Délnyugat) találkozik majd. A négyes döntő mérkőzéseinek helyszínét és időpontját a versenybizottság itt is a későbbiekben jelöli majd ki. A Pest megyei női ¾ pályás Bajnokok Tornája május 28-án (vasárnap), Vác-Deákváron lesz. A résztvevők 2x20 perces körmérkőzéseket játszanak egymással, így döntve el a sorrendet. A találkozók kezdési időpontja (melyek szintén megtalálhatók már az adatbankon): 11:00: Gyöngyösi AK – Vác-Deákvár SE; 12:00: Vác-Deákvár SE – Tatárszentgyörgyi KSKE; 13:00: Tatárszentgyörgyi KSKE – Gyöngyösi AK. Az öregfiú-mezőnyben is játszanak egy selejtezőt, az Északi és a Nyugati csoport bajnoka (ebben a két régióban korábban ért véget a bajnokság), nevezetesen a Vác VLSE és a Pilisszentiváni SE mérkőzik meg egymással, mégpedig május 30-án (kedden), 18 órától a Pilisszentiváni Sporttelepen. Innen is a találkozó győztese jut a négyes döntőbe, ahol a többi három csoport erőnyerő aranyérmesével, az Aranyszarvassal (Délkelet), a Baggal (Közép) és a Kistarcsával (Kelet) találkozik majd. A négyes döntő helyszínét és időpontját a versenybizottság itt is a későbbiekben jelöli majd ki. Az U19-es selejtezőkről (várhatóan 2-2 csapat játszik majd selejtező mérkőzést, míg az I. osztályú, valamint a százalékosan legjobb II. osztályú bajnok erőnyerő lesz), továbbá a felnőtt II. és III. osztályú döntőkről egyelőre még nem tudunk konkrétumokkal szolgálni. A 2016/2017. évi Pest megyei Bajnokok Tornáinak versenykiírását IDE kattintva ismerheti meg.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok