Szombathelyen „randevúznak” a játékvezetők

2017. január. 03., 14:28   |    

Szombathelyen „randevúznak” a játékvezetők

Január 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap a szombathelyi Arena Savaria ad otthont a 12. Sípmester Fesztiválnak, ahol az ország 19 megyei, illetve Budapest játékvezető-válogatottja csap össze egymással, hogy bebizonyítsák, nem csak a síppal és a zászlóval, hanem a labdával is jó barátságban vannak a sporttársak.

A 20 alakulatot előzetesen négy ötcsapatos csoportba osztották be, ahol körmérkőzéseket játszanak egymással. A csoportmeccsek szombaton párhuzamosan, két pályán zajlanak majd, melyek eredményeit követően az első két helyen álló gárda a felsőházba, míg a 3-5. az alsóházba kerül. Az alsóházban a csoportok utolsó (5.) helyezett csapatai küzdenek meg egymással a 17-20. helyért, míg az 1-2. és a 3-4. helyezett csapatok egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket a helyezések eldöntéséért. Szombaton este nyilvános sorsoláson tudják majd meg a csapatok, hogy másnap mikor és kivel kell mérkőzniük, és akár az azonos csoportból továbbjutott csapattal is újra összekerülhetnek. A Pest megyei válogatottnak, mely három évvel ezelőtt országos bajnoki címet ünnepelhetett Budakalászon – rendező megyeként a torna történetében azóta is egyedülálló módon –, az utóbbi két évben kevesebb sikerélmény jutott; bízunk benne, hogy a Jakab Árpád–Fenyvesi Szabolcs edzőpáros által irányított együttes ismét emlékezetes szerepléssel rukkol elő. A mieink Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Szolnok és Zala megye legjobbjaival mérkőznek meg a továbbjutásért. A Pest megyei válogatott kerete: Albert Gergő, Fodor Zsolt, Hajzlinszki Zsolt, Horváth Máté, Moldván Istvan, Muhari Gergő (kapus), Németh Gergely, Németh Keve, Oláh Gábor, Tóth Szabolcs (kapus), Tusa Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő.   Az Országos Sípmester Fesztivál korábbi időpontjai, helyszínei és győztesei 1. Dunaújváros (Fejér megye) – 2006. február 11-12. – Bács-Kiskun megye 2. Békéscsaba (Békés megye) – 2006. december 16-17. – Budapest 3. Szombathely (Vas megye) – 2007. december 15-16. – Budapest 4. Gyöngyös (Heves megye) – 2008. december 13-14. – Budapest 5. Székesfehérvár (Fejér megye) – 2009. december 12-13. – Baranya megye 6. Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) – 2010. december 11-12. – Heves megye 7. Győr (Győr-Moson-Sopron megye) – 2011. december 10-11. – Békés megye 8. Gyula (Békés megye) – 2013. január 12-13. – Heves megye 9. Budakalász, Szentendre (Pest megye) – 2014. január 11-12. – Pest megye 10. Debrecen (Hajdú-Bihar megye) – 2015. január10-11. – Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. Kaposvár (Somogy megye) – 2016. január 9-10. – Budapest 12. Szombathely (Vas megye) – 2017.január 7-8. – ???

További hírek

Általános
Már lehet jelentkezni a HISZEK Benned Sport Program pályázatára

2025-12-05 12:55:27

Már lehet jelentkezni a HISZEK Benned Sport Program pályázatára

A Sportegyesületek Országos Szövetsége Köztestület (SOSZ) már az idei évben meghirdeti a 2026. évi HISZEK Benned Sport Program II. és a II/B alprogramot összesen nyolcszázmillió forintos keretösszeggel.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

2025-12-04 16:14:06

Pest Vármegyei Futsal7végék: megkezdik szereplésüket az U16-os lányok és az U15-ös fiúk

December első hétvégéjén, szombaton és vasárnap az egy héttel korábbihoz hasonló lendülettel folytatódnak a küzdelmek a Pest Vármegyei Futsal7végéken, amelynek második játéknap-párján ezúttal tíz helyszínen 235 mérkőzésre kerül sor. Az egy hete elrajtolt U11-es és U13-as torna után megkezdik szereplésüket az U15-ös fiúk (I. és II. osztály), valamint az U16-os lányok is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

2025-11-28 14:24:48

Pest Vármegyei Futsal7végék: rajt a tornán, elsőként az U11-es és az U13-as korosztály kezd

Ha november vége, akkor aktuálisan előtérbe kerülnek a Pest Vármegyei Futsal7végék. Így van ez most is, szombaton és vasárnap ugyanis elkezdődik a 2025/2026-os évad a nagyszabású téli sorozatban és tart majd egészen február végéig, március elejéig. Az első két játéknapon két korosztályban (U11 és U13), tíz helyszínen összesen 229 mérkőzést játszanak a csapatok.

Általános
Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

2025-11-25 09:48:45

Magyar Labdarúgás Napja: 100 éve született Bozsik József

Száz éve, 1925. november 28-án született Bozsik József, a legendás „Cucu”, az Aranycsapat jobbfedezete, az első 100-szoros válogatott labdarúgó. Tiszteletére az Aranycsapat Alapítvány az idei évet „Bozsik-emlékévnek" nyilvánította, amely rendezvényekkel, megemlékezésekkel már 2024 őszén elkezdődött. A 33. Magyar Labdarúgás Napjára készített összeállításunkkal rá emlékezünk.

Értesítők, információk

2025-12-05 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.12.05.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-12-01 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.12.01.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-11-21 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.11.21.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok