Szombaton a vigaszággal, valamint egy középdöntővel folytatódik a Futball7vége

2011. január. 12., 15:40   |    

Szombaton a vigaszággal, valamint egy középdöntővel folytatódik a Futball7vége

Január 15-én folytatódik a felnőtt és U19-es Futball7vége-sorozat. Az előbbi korosztályban vigaszág, valamint egy középdöntő, míg utóbbiban csak egy vigaszágas csoport kerül megrendezésre.

Január 15-én folytatódik a felnőtt és U19-es Futball7vége-sorozat. Az előbbi korosztályban vigaszág, valamint egy középdöntő, míg utóbbiban csak egy vigaszágas csoport kerül megrendezésre.

A 10. Pest Megyei Futball7vége mezőnyében a vigaszágra került négy csapat közül az első helyezett továbbléphet a középdöntőbe, míg a többiek búcsúznak. Erre a csoportra szombaton 13 órától kerül sor Csömörön.
Ebben a korosztályban egyébként vasárnap Alsónémedin már egy középdöntős csoport is lemegy, így az onnan továbbjutók már a negyeddöntőben kerülnek.

Az 5. Ifjúsági (U19-es) Futball7végén a vigaszágon csak négy együttes lép pályára szombat reggel Alsónémedin, és innen is csak az első helyezett kerül tovább a negyeddöntőbe.

Az 1. Női Futball7vége teremtornára Nagykátán kerül sor szombaton 14:30-tól, ahol hét gárda méri össze az erejét két csoportban. A két első, valamint második helyezettek az aranyéremért, illetve a bronzéremért csapnak majd össze kora este.

A Futball7végével kapcsolatos dokumentumokat, menetrendeket, statisztikákat erre a linkre kattintva érhetik el.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-09 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.09.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok