Szombaton Dabason döntőznek az ifisták

2010. január. 29., 23:23   |    

Szombaton Dabason döntőznek az ifisták

Szombaton délután fél egytől a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége négyes döntőjére kerül sor a lenyűgöző dabasi Diego Sportcsarnokban.

Szombaton délután fél egytől a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége négyes döntőjére kerül sor a lenyűgöző dabasi Diego Sportcsarnokban.

A legjobb négy között a Pénzügyőr I. a Pilisvörösvárral, míg a Nagykáta a Sülysáppal vív oda-visszavágós elődöntőket. Érdekesség: a jelenlegi négy résztvevőből három egy évvel ezelőtt is résztvevője volt az elődöntős szakasznak. S ha kissé a múltba révedtünk, elevenítsük fel azt is, hogy 2009-ben a 3. helyért is Nagykáta - Sülysáp derbit rendeztek, akkor a ´kátaiak 2-1-re legyőzték ellenlábasukat, a sülyieknek van tehát miért revánsot venniük.

- a 4. Ifjúsági (U19-es) Futball7vége díjazása


Természetesen a felnőttek sem tétlenkednek: az ifisták előtt reggel kilenctől a 9. Pest Megyei Futball7vége 1. negyeddöntős csoportjának tagjai, a Törtel, az Erdőkertes és a Pereg küzd majd az elődöntőt érő 1-2. pozíció megszerzéséért Dabason. Vasárnap délelőtt tíz órától pedig a negyeddöntő 2. triója - Kisnémedi, Újlengyel, Dabas-Gyón - lép parkettre Csömörön.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-04-02 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.02)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok