Tájékoztatás az utánpótlás-nevelő klubok U19-es csapatában játszó túlkoros játékos versenyengedélyével kapcsolatban

2012. július. 27., 10:14   |    

Tájékoztatás az utánpótlás-nevelő klubok U19-es csapatában játszó túlkoros játékos versenyengedélyével kapcsolatban

Fontos információ a kiváltandó versenyengedélyekről az U19-es együttest versenyeztető önálló utánpótlás-nevelő klubok számára túlkoros labdarúgók esetében.

Fontos információ a kiváltandó versenyengedélyekről az U19-es együttest versenyeztető önálló utánpótlás-nevelő klubok számára túlkoros labdarúgók esetében.

Ha a sportszervezet kötelező U19-es utánpótláscsapat versenyeztetésére szerződést kötött egy másik sportszervezettel, akkor az U19-es együttesben szerepeltetni kívánt túlkoros játékosainak a szerződő klub felnőtt csapatának játékosai részére kiváltandó versenyengedélyt kell kiváltania.

Ha olyan önálló utánpótlás-nevelő klubról (vagyis amely sportszervezetnek nincs felnőtt csapata) van szó, amely nem kötött szerződést kötelezően szerepeltetendő semmilyen korosztályos csapat versenyeztetésére egyetlen olyan egyéb egyesülettel sem, amelyiknek van felnőtt csapata, abban az esetben G-betűjelű (vagyis a legalacsonyabb osztályú felnőtt) versenyengedélyt kell kiváltania az U19-es gárdájában szerepeltetni kívánt túlkoros labdarúgója számára.

További hírek

Általános
Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

2026-02-27 13:57:58

Március 24-én ismét: Pest Vármegyei Gólkirályok Gálája

Március 24-én, kedden 17:30 órától ünnepélyes külsőségek mellett a Pesti Vármegyeháza Dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) rendezi igazgatóságunk hagyományos rendezvényét, a 13. Pest Vármegyei Gólkirályok Gáláját.

Általános
„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

2026-02-27 13:14:32

„Gyermekszektor-jegyek” igényelhetők a Magyarország – Azerbajdzsán női A-válogatott mérkőzésre

Az MLSZ számára fontos a női szakág népszerűsítése és a csapat támogatottsága, ezért lehetőséget biztosít az egyesületekben és a grassroots-programokban résztvevő, iskolákban (Bozsik Intézményi Program, Fair Play Cup) focizó gyerekek (U19-es korosztályig) és nevelőik számára, hogy a „Gyermekszektor-program” keretében, térítésmentesen nézhessék meg a mérkőzést. Ez a lehetőség rendelkezésére áll valamennyi igazolt, női felnőtt korosztályban szereplő játékosnak is.

Általános
Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

2026-02-26 15:16:51

Pest Vármegyei Futsal7végék: a záró forduló következik

Február 28-án, szombaton és március 1-jén, vasárnap rendezik a két utolsó játéknapot a Pest Vármegyei Futsal7végék 2025/2026-os kiírásában, ennek során tíz helyszínen 249 mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok.

Általános
Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

2026-02-23 14:41:33

Férfi futsal NB III: négynapos tavaszi rajt az Északi csoportban

A 2025/2026-os szezonban a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokság hat vármegye szervezésében valósul meg. Pesthez ebben az évadban az Északi csoport tartozik, melynek pontvadászata tíz együttes részvételével ma folytatódik.

Értesítők, információk

2026-02-25 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.02.25)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-02-24 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.02.24.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok