Ezúton adunk tájékoztatást a Pest Megyei Futsal7végék január 8-9-i utáni időszakáról.
Utánpótlásversenyek
Valamennyi utánpótlásverseny alapszakasza befejeződik a január 8-9-i hétvégén. A rájátszások január 15-étől február 27-ig tartanak majd. Az U15-ösök, az U17-esek (a fiúk és a lányok is), valamint az U20-asok minden hétvégén pályára lépnek majd, míg az U13-asok a január 15-16-ai és a 29-30-ai, valamint a február 12-13-ai és 26-27-ei, az U11-esek pedig a január 22-23-ai, valamint a február 5-6-ai és 19-20-ai víkenden.
Valamennyi utánpótlás-korosztály esetében az alapszakaszban elért eredmények alapján lesznek (lettek) kialakítva a rájátszásbeli szintek (részletek lentebb), és – amennyiben vannak, akkor – az azokon belüli területi alapú csoportok, amelyekben mindenki „nulláról indul”, s ismételten mindenki egyszer játszik majd mindenkivel – kivéve az U11, I. osztályt, amelyben oda-visszavágókat bonyolítunk.
Felnőtt korosztályok versenyei
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24