Tájékoztató a szentendrei csoportos bajnokságokban szereplő sportszervezetek részére

2010. április. 27., 03:49   |    

Tájékoztató a szentendrei csoportos bajnokságokban szereplő sportszervezetek részére

Mint az közismert, március 31-ével lemondott a Szentendrei Versenybizottság, amit a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadott. A versenyszervezési feladatokat a PMLSZ Versenyirodája vette át. Az alábbiakban megismerhetik, hogy mely ügyekben kihez kell fordulni, így például azt is, hogy az esetleges mérkőzés-módosításoknak mi a módja.

Mint az közismert, március 31-ével lemondott a Szentendrei Versenybizottság, amit a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége elfogadott. A versenyszervezési feladatokat a PMLSZ Versenyirodája vette át. Az alábbiakban megismerhetik, hogy mely ügyekben kihez kell fordulni, így például azt is, hogy az esetleges mérkőzés-módosításoknak mi a módja.

MÉRKŐZÉS-MÓDOSÍTÁSOK
A Szentendrei felnőtt, U16-os és U13 ¾-ed pályás bajnokságokban a mérkőzések időpontjának, helyszínének a módosításáról a két egyesületnek közösen kell megegyeznie és erről írásban kötelesek értesíteni a PMLSZ Versenyirodáját a mezei.sandor@pmlsz.hu e-mail címen, csatolva az aláírt és lepecsételt mérkőzés-módosító dokumentumot. (Rendkívüli esetben a két érintett csapattól egy-egy e-mail is elegendő, nem szükséges a módosító dokumentum aláírva és lepecsételve...)
FONTOS TUDNI: a játékvezető-küldés alapja a mérkőzés-módosítások folyamatos, naprakész karbantartása az adatbankban (http:/www.pmlsz.hu/eredmenyek.html). A PMLSZ JB-iroda az itt található, folyamatosan frissített dátumok és időpontok alapján küldi a játékvezetőket a mérkőzésekre. Éppen ezért közös érdekünk ezek folyamatos nyomon követése, és az esetleges pontatlanságok korrekciója. A korábban jellemző telefonos módosításokat a PMLSZ nem fogadja el!!!

FEGYELMI BIZOTTSÁG
A PMLSZ Fegyelmi Bizottsága hoz döntéseket fegyelmi ügyekben szerdánként 15:30-tól a PMLSZ-székhelyén (1052 Budapest, Városház utca 7.). A bizottság elnöke Lázár Lajos, akit a 06-70/931-86-12-es telefonszámon lehet elérni ezekben az ügyekben (indokolt esetben), illetve e-mail-ben a lazar.lajos@chello.hu címen. A fegyelmi határozatok a www.pmlsz.hu oldalon találhatók meg a "Fegyelmi határozatok" menüpontban, általában szerda kora estétől frissen, illetve visszamenőlegesen folyamatosan.

ÓVÁSOK
Az óvásokkal kapcsolatos dolgokat a mezei.sandor@pmlsz.hu email címre kell küldeni, vagy pedig postai úton a PMLSZ címére (PMLSZ, 1364 Budapest, Postafiók 301.). Az óvásnak két példányban kell beérkeznie, csatolva mellé az óvási díj befizetési bizonylatának a másolatát.

Versenyügyi dolgokban Mezei Sándort, a PMLSZ Versenyiroda vezetőjét lehet keresni a 06-70/320-48-40-es számon.

Az öregfiúk-bajnoksággal kapcsolatban Gyarmati Pált kell keresni: 06-70/70-34-993; 06-70/931-86-49.

További hírek

Általános
Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

2026-04-07 13:20:21

Tegyünk együtt a biztonságos környezetért!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.

Általános
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

2026-04-05 08:30:00

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!

Általános
Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

2026-03-27 16:06:04

Pest Vármegyei Kupa: FÉMALK-Dunavarsány – Felsőpakony és Vác – Pilis a fináléért

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.

Általános
Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

2026-03-27 14:55:05

Tájékoztató a TAVONT négyes döntő miatti estleges meccsmódosításokról

Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.

Értesítők, információk

2026-04-08 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2026.04.08)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2026-04-07 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2026.04.07.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2026-01-20 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2026.01.20.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok