Ezúton értesítjük tisztelt partnereinket, hogy az MLSZ egy országosan egységes kritériumrendszer alapján felmérte a 2017 nyara óta alközponti státuszban szereplő egyesületek OTP Bank Bozsik Egyesületi Programban elvégzett munkáját és minőségét, majd az eredmények alapján szűkítette azok körét.
A felmérésen résztvevő 71 klub közül 42 ment át a rostán, amelyek így a jövőben Bozsik Központ minősítési státusszal működhetnek tovább.
Felhívjuk valamennyi egyesület figyelmét arra, hogy a felmérés eredménye nem érinti az átigazolási szabályzatra és a működési költségtérítésre vonatkozó, jelenleg érvényben lévő szabályozást, így a felmérésen résztvevő mind a 71 klub a korábbi státuszának megfelelően vehet részt a 2018 nyári és 2019 téli átigazolási időszakban.
További fontos információ, hogy a felméréshez kapcsolódó Bozsik központi státusz semmilyen támogatási formára nem jelent többletjogosultságot, tekintettel az egységes produktivitási rendszer és TAO-alaptámogatási rendszer 2018-ban történt bevezetésére.
A felmérés és a soron következő hónapok működésének tapasztalatait az MLSZ felülvizsgálja és a minősítési rendszer esetleges módosításaira vonatkozó javaslatait legkésőbb 2019. április 30-ig beterjeszti az MLSZ Elnöksége elé.
A jelenleg még érvényes egyesületi besorolást IDE kattintva tekintheti meg.
A 2019 nyarától érvénybe lépő besorolást IDE kattintva találja meg.
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24