Tájékoztató az NB II-es női futsalról

2022. július. 07., 15:35   |    

Tájékoztató az NB II-es női futsalról

A Magyar Labdarúgó Szövetség Futsal Bizottsága szeretné szélesíteni a hazai női futsal bázisát, elsődlegesen az NB II-es versenyeztetést megcélozva. Ehhez készült egy rövid tájékoztató anyag, amelyet kérésükre ezennel közreadunk.

A futsalról általában
A futsal dinamikusan fejlődő, gyors, látványos, technikás és egyre népszerűbbé váló ága a labdarúgásnak, melyet elsősorban teremben játszanak. A pályán négy mezőnyjátékos és egy kapus lehet egyszerre. A játéktér egy az egyben megegyezik a kézilabda játékterével, 40x20 méter méretű, 3x2 méteres kapukkal. A futsalt fékezett pattanású, 4-es méretű labdával játsszák. A játékidő kétszer 20 perc tiszta játékidő, azaz, ha játékon kívül van a labda, akkor áll az óra. A futsal – specialitásából adódóan – a labdarúgás utánpótlás-képzését is hatékonyan tudja segíteni, emiatt egyre több nemzet kezeli kiemelt helyen. A futsal perspektívát tud nyújtani azon játékosok számára, akik a nagypályás labdarúgásban nem találják meg számításukat. A futsalt, azon belül annak női ágát az UEFA is egyre inkább támogatja, ennek egyik lépéseként 2018-ban megrendezték az első hivatalos női futsal Európa-bajnokságot, melyen Magyarország együttese csupán egy hajszállal maradt le a négyes döntőről, olyan nemzetek mögött, mint Spanyolország, Portugália, Oroszország és Ukrajna. A 2021 őszén rendezett Eb-selejtezőn Magyarország Oroszország mögött ismét csoportmásodik lett. Az oroszok későbbi kizárásával azonban lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a 2022 júliusában, Portugáliában rendezett négyes döntőben a címvédő spanyolok, a házigazda portugálok, valamint az ukránok mellett. A csapat szépen helytállt a nála magasabban jegyzett együttesek alkotta mezőnyben és a 4. helyen végzett. A hírek szerint néhány éven belül a női futsal Bajnokok Ligája küzdelmeit is elindíthatja az UEFA.

A női futsal Magyarországon
A női futsal Magyarországon a kétezres évek közepén jelent meg az országos versenyrendszerben. Jelenleg két osztályban működik az országos szintű versenyeztetés (NB I és NB II), ami évek óta jellemző a szakágra. Az NB I-es bajnokság nyolccsapatos, ennek kötelező utánpótlása az I. osztályú U15-ös korosztály, melyet szintén az országos versenyrendszerben írnak ki. Az NB I-es együttesek utánpótlás csapatai kötelezően részt vesznek benne, emellett bármely sportszervezet beadhatja nevezését, így az NB II-be nevező klubok is indíthatnak U15-ös leány csapatot. Az NB II a nevezők létszámától függően egy vagy több csoportban kerül lebonyolításra. A Női Futsal Magyar Kupában az első és másodosztály csapatai vesznek részt.

Az NB II-es női felnőtt futsalbajnokság előnyei
Az NB II-es női felnőtt futsal bajnokságban történő versenyzés kiváló lehetőség azon sportszervezetek számára, akik a nagypálya helyett – vagy akár mellett – keresnek országos szintű versenyzési lehetőséget. Az NB II női futsal bajnokságban történő indulás legfőbb előnyei:Országos bajnokság, a női futsal második vonala, mely nyílt rendszerű, azaz bármely sportszervezet csapata benevezhet, aki elfogadja és teljesíti a nevezési feltételeket.
Az NB II-es női felnőtt futsal bajnokságban történő versenyzés kiváló lehetőség azon sportszervezetek számára, akik a nagypálya helyett – vagy akár mellett – keresnek országos szintű versenyzési lehetőséget.

Az NB II női futsal bajnokságban történő indulás legfőbb előnyei:
– Országos bajnokság, a női futsal második vonala, mely nyílt rendszerű, azaz bármely sportszervezet csapata benevezhet, aki elfogadja és teljesíti a nevezési feltételeket.
– A benevezett csapatok versenyeztetési költségeikre (játékvezetői, versenyengedély díjak) 90%-os díjcsökkentést kapnak.
– A csapatokat a díjcsökkentett versenyeztetési díjakon felül az utazási, terembérleti, étkezési stb. költségeik terhelik. Ezek többnyire alacsonyabbak, mint egy nagypályás versenyzés esetében (kisebb busz, kisebb pálya bérlése).
– Nincs előírva kötelező utánpótlás versenyeztetése, de van lehetőség U15-ös csapat indítására az országos versenyrendszerben.
– A vezetőedzőnek elegendő MLSZ Futsal Alap vagy MLSZ GR ”C” vagy MLSZ GR alap licenccel rendelkeznie.
– Kiváló lehetőség azon csapatok számára, akik a megyei szintű versenyzésnél komolyabb kihívásokat keresnek, de különböző okok miatt – pl. létszám vagy infrastruktúra hiánya – a nagypályás versenyrendszerben nem tudnak részt venni.
– Azon csapatok számára is jó lehetőség, akik a nagypálya mellett további versenyzési lehetőséget keresnek. NB II-es nagypályás versenyengedéllyel rendelkező játékosok szerepelhetnek a futsalbajnokságban is.
– A bajnokságban szerepelhet a 15. életévét betöltött játékos, így 15 éves kortól bármelyik leánynak lehetőséget tud nyújtani a versenyzésre, és ezáltal a fejlődésre.
– A Női Futsal Magyar Kupának köszönhetően az NB II-es együttesek összemérhetik erejüket az élvonal együtteseivel is. A Női Futsal Magyar Kupa Final Fourban évről évre rendre szerepel NB II-es "meglepetéscsapat" is.

A 2022-2023-as NB II felnőtt női futsal bajnokság nevezési határideje: 2022. július 18. 14:00 óra. A bajnokság versenykiírását a https://dokumentumtar.mlsz.hu oldalon lehet megtalálni.
A bajnoksággal kapcsolatos bármilyen további kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken állunk rendelkezésükre:
Mersich Péter: +36/30-774-26-63 mersich.peter@mlsz.hu
Quirikó Vivien: +36/20-539-93-94


Címkék:

További hírek

Általános
B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

2025-09-26 16:15:54

B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság: rajt hétvégén két osztályban, tíz-tíz csapattal

A 2025/2026-os évadban az előző szezont követően már második alkalommal két osztályban (I. és II.), egyaránt tíz-tíz csapat részvételével rendezi meg az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a B. Nagy Zoltán Regionális női futsalbajnokság küzdelmeit. A hétvégén rajtoló őszi idény alapszakaszában összesen négy fordulóra kerül sor, mindkét osztályban azonos hétvégéken és helyszíneken kerül sor az egyes játéknapokra. Az első forduló mérkőzéseit szombaton Monoron, vasárnap pedig Üllőn rendezik.

Általános
Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

2025-09-26 12:04:29

Szeptember 29-én, hétfőn tartja küldöttválasztó ülését az MLSZ PVMI

Szeptember 29-én, hétfőn 18:00 órától díjátadóval egybekötött éves küldöttválasztó ülést tart az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság a Pesti Vármegyeháza Nyáry Pál konferenciatermében (1052 Budapest, Városház utca 7., harmadik udvar, jobb szárny).

Általános
Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

2025-09-26 10:41:15

Férfi futsal NB III: hétfői és keddi rajt az Északi csoportban

Hat vármegye szervezésében kerül sor a férfi felnőtt NB III-as futsalbajnokságra a 2025/2026-os szezonban. Pest vármegye a legutóbbi Közép- után ezúttal az Északi csoport lebonyolítását szervezi és koordinálja, amelyben tíz csapat vesz részt. Az első fordulóra szeptember 29-én, hétfőn, illetve 30-án, kedden kerül sor, mindkét nap két-két találkozót játszanak, míg a Hidegkút – Ludovika mérkőzést december 3-án rendezik.

Általános
Pest Vármegyei Kupa: elkészült a 4. forduló párosítása

2025-09-18 09:22:07

Pest Vármegyei Kupa: elkészült a 4. forduló párosítása

Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda csütörtök reggel vaksorsolás útján elkészítette a Pest Vármegyei Kupa 4. fordulójának (nyolcaddöntők) párosításait. A legjobb nyolc közé jutásért kiírt mérkőzésekre jövő februárban kerül sor.

Értesítők, információk

2025-09-29 00:00:00

Frissült a versenyügyi határozatok tára (2025.09.29.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.

2025-09-26 00:00:00

Frissült a fegyelmi határozatok tára (2025.09.26.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.

2025-07-18 00:00:00

Frissült a fellebbviteli határozatok tára (2025.07.18.)

Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.

Szponzorok