Ezúton ismételten tájékoztatjuk a Pest megyei labdarúgó-sportszervezeteket, hogy a 2021/2022-es labdarúgószezonban azokat a hivatalos MLSZ- mérkőzéseket, amelyeket az MTVA élőben vagy felvételről közvetít, kizárólag az MTVA csatornáin követhetik a szurkolók, sportbarátok; míg az MTVA által nem közvetített hivatalos MLSZ-mérkőzéseket – ide értve az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság valamennyi hivatalos labdarúgó- és futsalversenyek eseményeit is – a klubok a különböző platformjaikon, felületeiken kizárólag a közleményben szereplő feltételek mellett közvetíthetik, jeleníthetik meg.
Ebből következően, hivatalos mérkőzésről alapból csak az MTVA készíthet felvételt, és ha bármely hivatalos mérkőzést harmadik személy fel kíván venni és a felvételt bármely módon nyilvánosságra akarja hozni, akkor ennek érdekében az MTVA-hoz kell fordulnia, az MTVA-tól kell erre engedélyt kérnie. Erre minden mérkőzésen figyelni kell, és a mérkőzéseken csak annak lehet a felvétel készítését engedélyezni, aki az MTVA engedélyével rendelkezik.
Fontos, hogy a mérkőzésekről a csapatok készíthetnek felvételt, de az így készült felvétel nem hozható nyilvánosságra (pl.: nem lehet feltölteni a youtube-ra, facebookra, nem lehet leadni helyi tv-ben, nem kerülhet fel a csapat honlapjára vagy helyi portálra stb.), kizárólag a mérkőzéssel érintett csapatok és az MLSZ belső sportszakmai céljaira lehet felhasználni.
Korábbi hírünk a témában:
- Tájékoztató bármely hivatalos MLSZ-mérkőzés rögzítésének és közvetítésének feltételéről
2026-04-07 13:20:21
A Magyar Labdarúgó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a sportág égisze alatt szereplő gyermekek védelmére, fizikai és mentális jóllétére. Prioritás a 18 év alatti játékosok fejlődésének támogatása, hogy a pályán és azon kívül is biztonságot, pozitív visszacsatolást adó, támogató környezetben fejlődhessenek.
2026-04-05 08:30:00
A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Igazgatósága békés, egészségben eltöltött húsvéti ünnepeket kíván minden kedves partnerének!
2026-03-27 16:06:04
Az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság Versenyiroda a korábbi évek hagyományaihoz híven ma délután a megjelent sportszervezetek képviselőinek jelenlétében a Vármegyeházán kisorsolta a Pest Vármegyei Kupa elődöntőinek, valamint a két még fennmaradó országos főtáblás helyért a területi sorozat részeként zajló Magyar Kupa pótselejtezők párosításait.
2026-03-27 14:55:05
Mint az már bizonyára sokak előtt ismert, a Pest vármegyei amatőrválogatott a decemberi tápiószentmártoni selejtezőt hibátlanul abszolválta, ezzel kvalifikálta magát az országos döntőbe, amelyet 2026. május 1-én (pénteken) és 2-án (szombaton) Telkiben rendeznek. A Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (TAVONT) négyes döntőjének nyertese egyben megváltja jegyét az UEFA Regions’ Cup 2026/2027-es lettországi selejtezőjére.
2026-04-10 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fegyelmi határozatok tára.
2026-04-09 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb versenyügyi határozatok tára.
2026-01-20 00:00:00
Felkerült honlapunkra a legfrissebb fellebbviteli határozatok tára.
2017-08-22 10:31:30
2017-06-22 14:29:06
2017-06-09 14:18:24